Kaszony is bekerült a nyugat-ukrajnai turisztikai top 10-be

Kolocsava (Alsókalocsa), Lumsore (Rónafüred), Turjaremete mellett a szintén kárpátaljai Kaszony is bekerült azok közé a nyugat-ukrajnai települések közé, amely helyekre 2013-ban érdemes ellátogatni.

A rangsort az Ukrajna ösvényein (Sztezskami Ukrajini) portál állította össze, amely egyben annak a projektnek a kezdeményezője, amelyben azt kutatják, melyek azok a kevésbé ismert turisztikai helyek Ukrajnában, ahová érdemes eljutni 2013-ban.

A program több részből áll. Ezek során Ukrajna minden régiójáról külön listát készítenek, melyeken a turisztikailag vonzó helyek szerepelnek. A projekt végén összesített rangsort készítenek az egyes listákból kiválogatott tíz legérdekesebb településből.

A projekt első része, a nyugat-ukrajnai régió kevésbé vagy alig ismert helyeinek top 10-e, ahová 2013-ban érdemes ellátogatni. A listán több Lemberg és Voliny megyei, kárpátaljai és nyugat-podóliai település szerepel, melyek jó turisztikai lehetőségekkel rendelkeznek, de csak mostanában kezdenek népszerűvé válni.

A helyeket fotók, fórumok, blogok, közösségi hálókon tett hozzászólások alapján válogatták ki.

A zaholovok.com.ua nyomán