Katkó Ferenccel a Koldusoperáról, háborúról és békérő

A kárpátaljai, kaszonyi származású Katkó Ferenccel készített interjút Niedzielsky Katalin, mely beszélgetést a jokaiszinhaz.hu oldalon olvashatjuk.

Katkó Ferenccel a Koldusoperáról, háborúról és békéről…
Háborús hírek a szomszédos Ukrajnából, a külvilágot nem lehet kikapcsolni, főleg ha közeli, szoros az érintettség. A család, a barátok fele odaát, de itt kell dolgozni, alkotni, helytállni. Katkó Ferenc színművésszel Brechtről, a Koldusoperáról, premierről, vizsgaelőadásról, színházról, szerepekről és rendezésről beszélgetünk, de a külvilágot nem lehet kikapcsolni…

Főpróbahéten, premier előtt beszélgetünk, a vizsgaelőadásodat rendezed, miközben játszod A kolozsvári bírót, amivel Kaposvárra, a Monte Cristoval Nagyváradra utaztok. Megy a Toldi, és Balu leszel A dzsungel könyvében, éppen most ért véget Színiiskolások Nemzetközi Találkozója. Felsorolni is sok, külön köszönöm, hogy ilyen rengeteg elfoglaltság ellenére időt szakítottál a beszélgetésre.
Én köszönöm a lehetőséget.
Interjúnk apropója a Koldusopera, de először szóljunk néhány szót Katkó Ferencről, vagy ahogyan a színházban hívnak, Hengerről! Kérlek, sorold fel életed, pályád fontos állomásait!
1990-től ’94-ig a munkácsi tanítóképzőbe jártam, általános iskolai tanító diplomát szereztem. ’94-től ’98-ig a Kijevi Színművészeti Egyetem hallgatója voltam, színész szakon diplomáztam. ’98 szeptemberében szerződtem Szabadkára, a Lear királyból ismert Kovács Frigyes meghívására, aki akkor a magyar társulat művészeti igazgatója volt. 2005-ben mentem vissza Beregszászra, ott voltam 2009-ig. Közben játszottam több színháznál – Debrecenben, Szabadkán – továbbra is, Békéscsabára 2010-ben jöttem.
A különböző helyszíneken melyek voltak a legkedvesebb, legemlékezetesebb szerepeid?
Nem vagyok válogatós színész. Minden szerepemet egyformán imádom, és szeretném a lehető legjobban játszani, kihozni belőle a legtöbbet. A Macbeth-ben Banquo tábornokot, A windsori víg nőkben Falstaffot, Tasnádi István Közellenségében Kohlhaas Mihályt játszottam. David Harrower Kés a tyúkban címmű darabjában én voltam Gilbert Horn, a molnár, amiért megkaptam a szakmai zsűri szerinti legjobb férfi alakításért járó díjat. Az előadást Fekete Péter rendezte Szabadkán , akkor ismerkedtünk meg. Ágota Kristóf trilógiájából készült a Nem fáj, amiben a német tiszt voltam, és rendező asszisztens is, az volt az első alkalom, hogy kicsit a másik oldalról is figyelhettem a színpadot. A színházakon kívül játszottam tévéfilmben is.
Békéscsabán 2010-ben a Szomszédolás című évad szerb hónapjában került színre az Aska és a farkas, az első itteni szereped. Mire emlékszel szívesen?
A Cirkus Hungaricus-ra, a Csínom Palkóra Csabán, a Világvége szerelemre Debrecenben, Beregszászon játszottam a Három nővérben, a Liliomfiban, amit még most is játszunk. A Jókai Színházban nagyon szerettem a Színházkomédia részeges íróját, a Csörtét, a Chioggiai csetepatét, a Monte Cristot, közel áll a lelkemhez a Toldi.
A katedrában és a színpadban nincs valami közös? Mind a két helyen tanítasz, át akarsz adni valami mondanivalót, nem?
A tanítóképző az én életemben inkább véletlen volt, mert zeneművészetire akartam menni, hatéves korom óta klarinétoztam. A kéthónapos kötelező gyakorlaton kívül nem is tanítottam. 2010-től oktatok viszont a színitanházban, akkor kaptam az első osztályomat. Főleg színész mesterséget tanítok. S ha valahogyan összefügg a tanítás és a színház, akkor úgy, hogy a diákokkal kell előadást készíteni, vagyis rendezni. Megtetszett a rendezés, és gondoltam, ha van lehetőség, és felvesznek, a kijevi egyetemen elvégzem a rendezői szakot is… Az ukrajnai helyzet most megnehezítette a dolgot…
…Pontosan ez az… Amióta készülök erre a beszélgetésre, folyton ez jár a fejemben, nem lehet kihagyni… Azért jobb, hogy Te hoztad szóba…
Persze, nem lehet kihagyni, a gondolataim gyakran ott járnak,a kialakult helyzet áthatja az emberek mindennapjait… A szüleim Kárpátalján élnek, hála Istennek, tőlük elé messze zajlanak az események, de akkor is… Húsvétkor voltam otthon, láttam, mennyire elszálltak az árak.
Amikor lejössz a színpadról, rögtön bekapcsolod a tévét, a számítógépet, ugye?
Nyílván követem a híreket, minden este. Meg beszélgetünk, agyalunk rajta, hogy mi lesz. A SZINT-en részt vettek rendezők és hallgatók a kijevi egyetemről és Lvovból. Velük is sokat beszélgettünk erről. Egyébként pont aznap vizsgáztam otthon, amikor elkezdték verni az embereket. Elég nyomasztó volt. Vagy inkább félelmetes. ’98 óta már nem élek ott, és ez sok idő, mégis ott az otthonom, odakötnek a szülők, a gyerekkori barátok. Nehéz nekik, de megpróbálják élni a saját életüket, tenni a dolgukat. Úgy vélik, az elnökválasztással normalizálódhatna a helyzet. Mindenki nyugalmat akar.
Ez szép végszó, kívánjunk mielőbbi békét és nyugalmat! S most próbáljunk visszatérni a színházhoz! Sok szép szerep, alakítás után miért akartál rendezni?
16 éve vagyok színháznál, úgy gondoltam, annyi rutint összeszedtem már, hogy megpróbáljam. Annyiféle rendezővel dolgoztam, sok mindent láttam, tapasztaltam. Akartam kicsit a színpad innenső oldalán állni. Szerintem biztos minden színész fejében megfordul, hogy rendezzen, akkor is, ha nem mondja. Korábban a Szent Péter esernyőjét állítottam színre meg egy Csehov-estet novellákból és a Leánykérésből. A Koldusoperát vizsgaelőadásnak én választottam.
Miért éppen ezt, egy ilyen nagyprodukciót? Ráadásul Brechtet, nem féltél tőle?
Miért kellett volna félnem?! Ilyen alapon minden klasszikustól félni kellene, Shakespeare-től, Moliere-től…
Nem így értettem. Arra céloztam, hogy Brecht nem könnyű műfaj, az epikus színház, a moralizálás, az elidegenítés igényli a néző figyelmét, ott nem nagyon lazíthat. Szóval aki a közönségnek akar kedvezni, nem biztos, hogy Brechtet veszi elő.
Ez így nem fordult meg a fejemben. S ne felejtsük el, hogy a Koldusoperát eredetileg John Gay írta! ’28-ban Brecht egészen új formát talált, és kíváncsi vagyok, hogyan hat mindez ma, száz év múltán. S operettnemzet vagyunk a nagyvilágban, a zenés színháznak óriási a hagyománya és a népszerűsége. Én szeretem, ha a színház kicsit mélyebb tartalmat, üzenetet is közvetít, amin el lehet gondolkodni. Az első zenés színházi élményem a Koldusopera volt még az egyetemista évek alatt, az Ódry Színpadon. Három szemesztert töltöttem a Budapesti Színművészeti Főiskolán, akkor láttam. Nekem is az a felfogásom, hogy a klasszikus mű mindig aktuális és mindig élmény. A klasszikus színház, a tiszta üzenet híve vagyok. Nem akarok különleges, különc produkciót, semmi extrát. A hangulat érdekes, a mozgás, a zene, a tömeg a lényeg a színpadon. Az orosz lélek, a nagy szenvedély közel áll hozzám. Szeretem a melankóliát, a hangulatokat, a képeket. Ezeket próbálom ötvözni. Meglátjuk, mi jön ki belőle.
Fárasztóbb a rendezés, mint eljátszani a szerepet?
Igen, azt hiszem, fárasztóbb, nehéz, óriási stressz. Ha komolyan vesszük a munkát, fárasztó. Fontosnak tartom még, hogy ebben az előadásban nem használok forgószínpadot, semmi különös technikát, nem lesz vetítés, minél kevesebb gesztust szeretnék, csak mozgást és hangulatot. Minden zenés darabban kiemelt szerep jut az énekeseknek, itt a song, a dal, a mozgás mint elidegenítő effektus érdekes.
Szerintem lényeges, hogy a rendező kinek szánja az előadást, a közönségnek vagy önmagának.
Persze. Én a közönségnek. Bízom benne, hogy ezt észre is veszik, jól fogadják. Amúgy nincsen nekem semmi bajom az újdonságokkal, a különleges eszközökkel a színpadon, mindenféle darabot megnézek. Ha egy színész jól játszik, és egy néző figyel rá, már megszületik a színház.
A premierhez, az államvizsgákhoz és a diploma védéséhez sok sikert, Ukrajnának rendet, nyugalmat kívánok!

Beszélgetésünk vége felé már elkezdődött a főpróba, sorra hívják színpadra a szereplőket, a rendezőnek is mennie kell. A színészklub lassan kiürül; aki marad, a tévét figyeli, még mindig rossz hírek, még mindig lőnek… Mikor lesz már végre béke?

Niedzielsky Katalin
Forrás: jokaiszinhaz.hu