KERÉKPÁROZÁS SZÉLÁRNYÉKBAN

Zsid 10,23-25.
23 A reménység hitvallásához szilárdan ragaszkodjunk; mert hű az, aki ígéretet tett. 24 Ügyeljünk arra, hogy egymást kölcsönösen szeretetre és jó cselekedetre buzdítsuk. 25 Saját gyülekezetünket ne hagyjuk el, ahogyan egyesek szokták, hanem bátorítsuk egymást; annyival is inkább, mivel látjátok, hogy közeledik az a nap.

KERÉKPÁROZÁS SZÉLÁRNYÉKBAN
Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük. (Mt 18,20)
A kerékpározás csapatsport. Az a kerékpáros, aki a másik után megy, 30 % energiát is megtakaríthat, hogy azután a verseny vége felé mindent beleadjon. Még a „kedvtelésből” kerékpározók is élvezik, ha szép sorban másokkal együtt haladnak. Ilyenkor felváltva mennek a sor elején. A vezető kerékpáros felfogja a szelet, így a többiek számára megkönnyíti a haladást.
A káosszal, kihívásokkal, zavartsággal, félelemmel és aggodalmakkal teli élet olyan, mintha szembeszélben kerékpároznánk. Mindannyian ismerünk pillanatokat, amikor jól mennek a dolgok, mintha valami szinte húzna előre minket minden különösebb erőfeszítés nélkül, mintha egy sor közepén vagy végén mások védelmében járnánk. De ismerősek azok az idők is, amikor küzdelem, megfáradás és magányosság a határainkat feszegeti. Olyan ez, mintha szembeszéllel küszködnénk. De a Zsidókhoz írott levél szerzője arra buzdít, hogy jöjjünk össze, támogassuk és segítsük egymást küzdelmeinkben. Amikor ezt tesszük, Krisztus ott van közöttünk, és tovább segít bennünket.
Imádság: Mindenható Istenünk, köszönjük, hogy átsegítesz bennünket életünk nehéz időszakain. Emlékeztess minket, hogy odafigyeljünk másokra is, megnyugvást és támogatást nyújtva nekik. Ámen.
Minden napon keressük, kinek van segítségre szüksége, és Krisztus nevében adjuk azt meg neki.
Charles T. Beemer (Dominikai Köztársaság)
IMÁDKOZZUNK A VESZÉLYES SPORTOT ŰZŐ ISMERŐSEINKÉRT!

Forrás: csendespercek.hu