„Kisebbségvédelem Európában” c. nyári egyetem

A Kisebbségi Jogvédő Alapítvány abból a célból jött létre, hogy tudományos eszközökkel elősegítse a határon túli magyarság jogvédelmét. E tevékenysége első lépéseként az Alapítvány nyári egyetemet szervez „Kisebbségvédelem Európában” címmel.
A nyári egyetem által az Alapítvány a Kárpát-medencében tanuló jogászhallgatók, valamint doktoranduszok számára kíván egy olyan szakmai műhelyet biztosítani, amelyben lehetőségük nyílik egymással, valamint oktatóikkal történő konzultációra, tapasztalatcserére, emellett elmélyíthetik a nemzetközi, valamint európai szintű kisebbségvédelemre vonatkozó ismereteiket. A program során a részt vevő hallgatók előadásokon vehetnek részt, ezen kívül lehetőséget kívánunk biztosítani egyéb csoportos foglalkozásokra, kerekasztal beszélgetésekre, melyek során a résztvevőknek lehetőségük nyílik a tényleges tapasztalatcserére.
A nyári egyetem kétszer egy hetes turnusban kerül megrendezésre Piliscsabán, 2012. július 9-15., valamint július 16-22. között. A hallgatók számára az Alapítvány ösztöndíjat is biztosít, mely magában foglalja a képzés, a szállás, napi háromszori étkezés, valamint a táborozás keretében megszervezésre kerülő kirándulás díját. Az oda- és hazautazást a résztvevő hallgatóknak minden esetben maguknak kell biztosítani.
Az Alapítvány kifejezett célja továbbá, hogy felkutassa azokat a joghallgatókat, kezdő jogászokat vagy doktoranduszokat, akik a téma iránt kellően elhivatottak, jövőbeni szakmai tevékenységük során érdemben kívánnak a határon túli magyarok jog-és érdeksérelmeinek védelmével foglalkozni. Első sorban ezekhez a kezdő szakemberekhez kívánunk eljutni ezzel a programmal.
Az Alapítványról, valamint a nyári egyetemről részletesebb információk az alábbi linken érhetők el: www.kji.hu
A nyári egyetemre a honlapon található regisztrációs oldalon lehet jelentkezni.
A jelentkezés határideje: június 24.