Kovács Miklós beszéde a Rákóczi-főiskola tanévzáró ünnepségén

Hölgyeim és uraim, kedves kollégák, végzősök!

A van és a legyen közötti ellentét nem csak filozófiai probléma, alighanem minden korszak jellemzője is egyben. A feszültség aközött, ami van, amilyenek az életviszonyok, amelyek között élünk, munkálkodnunk és amilyennek kellene lenniük, hogy normális embernek érezzük magunkat. Nyilván vannak korszakok, amikor ez az ellentét és feszültség csekélyebb, és van, amikor az ember érzékeli, hogy bármikor szikrát vethet az ellentét a valóság és aközött, amit a józan ész elvárása megfogalmaz.

Ez a feszültség azért lehet ilyen nagy, mert az emberek néha úgy viselkednek, mint az anekdotabeli béka, aki elfelejt kiugrani a forró vízből, ha elég lassan főzik. Az emberek is sokszor belefásulnak, belezápulnak az életviszonyokba, amelyekre normális körülmények között azt mondanánk, hogy nem lehet kibírni, de ők többnyire tovább próbálkoznak, kínlódnak. Újabb és újabb megaláztatást és zuhanást viselnek el, mondván, hogy lehet ettől még rosszabb is, csak háború ne legyen, kibírjuk ezt is. Éppen ezért ezeket a valóságba belefásult embereket kellene megmozgatnia azoknak, akik szembesülnek a problémákkal és változtatni kívánnak a helyzeten. Újabb nemzedéket kell nevelnünk, akik készek küzdeni azért, hogy a van-t közelebb hozzák a legyen-hez. Ez a főiskola értelme is. Különösen, ha ránézünk a magyar valóságra: mink van? Egy csúszós, síkos lejtőnk a megsemmisülés felé. S kevés kéz van, amelybe kapaszkodhatunk, hogy a csúszást megállítsuk.

A főiskola értelme, célja, létalapja az, hogy ezeknek a kezeknek a számát megnöveljük. Így hát kedves kollégák, várja Önöket a kisbetűs, vagy a nagybetűs élet. Mindkettő küzdelmes és sok keserűséggel jár. A kisbetűs élet a belenyugvás, beletörődés abba, ami várja Önöket. A nagybetűs pedig az, hogy a küzdelmet választják. Várjuk Önöket, csatlakozzanak hozzánk, küzdjünk a magyarságért, adjanak értelmet a főiskola létezésének!