Kovács Ádám Zoltán Kárpátalján

Kétnapos munkalátogatást tett Kárpátalján Kovács Ádám Zoltán, a Külgazdasági és Külügyminisztérium nemzetközi együttműködésért felelős helyettes államtitkára.
Kovács Ádám Zoltán október 8-án átadta a Keleti Partnerség program keretein belül felújított Mezővári II. Rákóczi Ferenc Középiskola épületét, majd megtekintette a beregszászi levéltár felújítási munkálatait, mely szintén a partnerségi program jóvoltából valósulhat meg. Ezt követően az államtitkár látogatást tett a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán, ahol Orosz Ildikó, az intézmény elnöke, valamint Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Alapítvány elnöke fogadták az államtitkári delegációt. Az államtitkár  a Zrínyi utcai zsinagógába is ellátogatott. Az épület tetőszerkezetének cseréje szintén a Keleti Partnerség program keretén belül valósult meg.
Kovács Ádám Zoltán hivatalos látogatásának második napja Munkácson telt, ahol Vaszil Huballal, Kárpátalja kormányzójával, valamint Ivan Balogával, a megyei tanács elnökével tárgyalt a Kárpátalja és Magyarország kapcsolatáról, jövőbeni együttműködésükről, majd átadta a modern nyílászárókkal gazdagodott munkácsi magyar tannyelvű óvoda felújított épületét. A látogatás utolsó állomásaként megbeszélést folytatott Brenzovics Lászlóval, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökével, a Keleti Partnerség program kárpátaljai koordinátorával.

Pallagi Marianna 

Kárpátalja.ma