palyazat001

Külhoni magyarok tanulmányi versenyének támogatása

Pályázati kiírás az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Balassi Intézet közreműködésével nyílt pályázatot hirdet 28468-1/2014/KULHON a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény 1. § (1) bekezdésében felsorolt országok területén, valamint Magyarországon 2014-ben, illetve a 2014/2015-ös tanévben az anyanyelven folyó tanulmányi versenyek támogatására az alábbi területi és tárgyi hatállyal:

A. „Szülőföldön megrendezendő anyanyelvi tanulmányi verseny, szemle” támogatása
B. „Magyarországon megrendezendő, magyar nyelven folyó, nemzetközi köznevelési tanulmányi versenyek, szemlék” fenti törvény hatálya alá tartozó résztvevői költségeinek támogatása
1. A pályázat célja: a kiírás tárgykörébe tartozó rendezvények támogatása.
2. A pályázat benyújtására jogosultak köre:
– Az „A” pont esetében a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény (a továbbiakban: Szátv.) 1. § (1) bekezdésében felsorolt országok területén bejegyzett és működő, oktatási profilú civil szervezetek (pedagógus szövetségek, egyesületek, társulatok stb.), oktatási intézmények, egyházak, akik új pályázók. Továbbá olyan, az előzőekben felsorolt szervezetek, amelyek e pályázatot megelőző két évben az Emberi Erőforrások Minisztériuma, vagy a Balassi Intézet által e tárgyban folyósított támogatásaival, a megadott határidőket figyelembe véve mind szakmai, mind pénzügyi szempontból kifogástalanul elszámoltak a Támogatók felé.
– A „B” pont esetében Magyarország területén bejegyzett és működő, oktatási profilú civil szervezetek (pedagógus szövetségek, egyesületek, társulatok stb.), oktatási intézmények, egyházak, akik új pályázók. Továbbá olyan, az előzőekben felsorolt szervezetek, amelyek e pályázatot megelőző két évben az Emberi Erőforrások Minisztériuma, illetve a Balassi Intézet által e tárgyban folyósított támogatásaival, a megadott határidőket figyelembe véve mind szakmai, mind pénzügyi szempontból kifogástalanul elszámoltak a Támogató felé.
3. Általános tudnivalók:
A támogatás forrása: Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény 1. melléklete, XX. Emberi Erőforrások Minisztérium fejezet, 20/5/18/1. „Határon túli oktatási feladatok támogatása”, nem feladatfinanszírozási körbe tartozó előirányzat (Áht azonosító: 295 002).
– A pályázó a pályázat benyújtásával elfogadja, hogy a Szátv. 26. §-a értelmében a benyújtott pályázatokról, az azt kérelmezőkről, az igényelt támogatások fajtájáról, valamint az odaítélt támogatások összegéről szóló adatokat a Balassi Intézet megküldi a központi nyilvántartást vezető szervezet részére
– A jelen pályázaton felhasználható pénzügyi keretösszeg 20 millió forint, az elnyerhető támogatás alsó határa 60 ezer forint, felső határa 900 ezer forint vissza nem térítendő támogatás, a támogatási intenzitás 1-100% közötti.
– A támogatásból elszámolható költségek köre: határon túli résztvevők étkezési költségei, szállásköltségei, útiköltség-hozzájárulás, program- és kirándulásköltségek, anyagköltségek, valamint előadói- és tiszteletdíjak (személyi kifizetések) az elnyert támogatási összeg legfeljebb 30%-ának mértékéig.
– A pályázatokról az Emberi Erőforrások Minisztériuma köznevelésért felelős államtitkára dönt az Értékelő Bizottság (elnök: Zsámboki Marcell, tagok: Gyetvai Árpád, Hógenburg Tamás, Király Annamária) javaslata alapján 2014. augusztus 31-ig. A pályázati eredmény érvényességéhez a kedvezményezett részéről összeférhetetlenségi nyilatkozatot kell nyújtani a szerződéskötés megelőzően a kötelezettségvállaló személyével és az Értékelő Bizottság tagjaival kapcsolatban.
– A pályázóknak nem kötelező saját forrás biztosítása. Természetbeni önrészt (saját szállás, terem biztosítása) nem számítunk önköltségnek.
– Egy szervezet több tanulmányi versenyre is kérhet támogatást, de kettő vagy annál több pályázat beadásánál csatolnia kell egy, a pályázó által saját programjai közt kialakított sorrendiséget tartalmazó kísérőlevelet. E sorrend a pályáztatót nem kötelezi.
– 2015-re átnyúló programot csak 2014. évi kezdési időponttal lehet megpályázni.
– A nyertes pályázókkal a Balassi Intézet 2014. szeptember 30-ig köt szerződést, és az abban foglalt feltételeknek megfelelően gondoskodik a megítélt támogatások egy összegben történő, a beszámoló elfogadását megelőzően támogatási előlegként történő átutalásáról a határon túli költségvetési támogatások sajátos szabályairól szóló 98/2012 (V. 15.) 98/2012 (V.15.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) alapján.
– A szerződés megkötése előtt a pályáztató kérheti a felhasználási terv módosítását.
– A programot úgy kell megtervezni, hogy a várható szakmai hasznosulás a tervezettnél kisebb mértékben nyújtott támogatás esetén se sérüljön.
– A szerződésben foglalt támogatási összeg felhasználásának kezdő időpontja 2014. március 1. véghatárideje 2015. június 30.
– A támogatás felhasználásáról a kedvezményezett a támogatási szerződésben meghatározott határidőig köteles szakmai beszámolót és pénzügyi elszámolást benyújtani.
– A pályázati adatlap beküldésével a pályázó tudomásul veszi a pályázati feltételeket.
– A pályázati kiírást az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Balassi Intézet honlapján közzé teszi.
4. A pályázatok benyújtása, határidő
– A pályázatokat kizárólag az erre rendszeresített adatlapon lehet benyújtani, amely a hozzá tartozó nyilatkozattal együtt a csatolt fájlból érhető el.
– A kitöltött pályázati adatlapokat 2 eredeti példányban – az előírt mellékletek csatolásával – a Balassi Intézet Márton Áron Szakkollégiumába (1037 Budapest, Kunigunda útja 35.) Zsolnai Ákosnak címezve kérjük eljuttatni, továbbá egy-egy példányt elektronikusan az alábbi címekre: [email protected], illetve Király Annamária [email protected].
A pályázat benyújtásának (a pályázat feladásának) határideje: 2014. július 20.
Figyelem! Csak azokat a pályázatokat tudjuk érvényesnek tekinteni, melyeket elektronikusan is megküldenek 2014. július 20-ig a fent megadott két címre.
A pályázó a pályázat benyújtásakor az alábbiakat köteles csatolni:
– a mellékletként csatolt adatlap a hozzá tartozó nyilatkozatokkal 2 példányban;
– a Kedvezményezett létesítő okiratának egyszerű másolata, illetve annak magyar nyelvű fordítása egy példányban;
– a Kedvezményezett létezését igazoló (végzés, nyilvántartásba vételről szóló határozat, kivonat a bírósági nyilvántartásból), a pályázat benyújtásának napjától számított 90 napnál nem régebbi hiteles okirat és annak magyar nyelvű fordítása;
– a Kedvezményezett képviselőjének közjegyző által hitelesített aláírási címpéldánya és annak magyar nyelvű fordítás, vagy a Kedvezményezett képviselőjének ügyvéd által ellenjegyzett aláírás-mintája;
– banki számlakivonat;
– amennyiben az átutalást magyarországi bankszámlával rendelkező szervezet fogadja be, annak az erről szóló nyilatkozata.
A nyertes pályázókkal történő szerződéskötés során a Támogató a Korm. rendelet alapján eltekint a biztosítékadási kötelezettség teljesítésétől, amennyiben a Támogatandó írásban nyilatkozik arról, hogy hazájában erre vonatkozó igazolást a bank nem ad ki.
A pályázatok elbírálásának mérlegelési szempontjai:
– a leadott program szükségszerűsége, minősége, megvalósíthatósága,
– várható szakmai hasznosulás,
– a költségvetés megalapozottsága,
– az eddigi elszámolási és szervezési tapasztalat.
Nem jogosultak a támogatásra:
azok a szervezetek, amelyek a tárgyévet megelőző két évben nem teljesítették az Emberi Erőforrások Minisztériumával (illetve annak jogelődjével), valamint a Balassi Intézettel kötött szerződésben foglaltakat.
Hiánypótlásra tekintet nélkül érvénytelen a pályázat, ha
– nem a pályázati adatlapon nyújtotta be a jelölt a pályázatot;
– nem eredeti példányban nyújtotta be az adatlapokat;
– a pályázati adatlapot a meghirdetett beérkezési határidőn túl nyújtotta be.
Nem megfelelő dokumentációval mellékelt pályázat esetén hiánypótlásra az arról szóló írásbeli értesítés kézhezvételét követő 4. naptári napig van lehetőség egy alkalommal. A hiánypótoltatott dokumentumokat a 4. pontban meghatározottak szerint szükséges benyújtani.
A pályázat elbírálásáról a benyújtott adatlapon megadott e-mail címre 2014. szeptember 10-ig küldünk értesítést.
A nyertes pályázók listáját az Emberi Erőforrások Minisztériuma: http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma, valamint a Balassi Intézet (http://www.balassi-intezet.hu) honlapján tesszük közzé.
A pályázó a pályázati eljárással és döntéssel szemben írásban az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 90.§-ában meghatározott módon kifogást nyújthat be az Emberi Erőforrások Minisztériuma miniszterének címezve a kifogásolt intézkedésről vagy mulasztásról való tudomásszerzéstől számított 10 munkanapon, de legkésőbb a kifogásolt intézkedés megtörténtéről vagy a mulasztástól számított 30 munkanapon belül. A pályázati döntéssel szemben egyéb jogorvoslatnak helye nincs.
A pályázó a pályázattal kapcsolatban az alábbi személyektől kérhet felvilágosítást:
Balassi Intézet Márton Áron Szakkollégium / Zsolnai Ákos +36 30 450 3539

A pályázattal kapcsolatos dokumentumok:
Pályázati felhívás
Pályázati adatlap