Legfelsőbb Tanács: nem őrizhetik meg átlagkeresetüket a mozgósításban résztvevők

Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa július 1-jén elfogadta azt a törvényt, ami eltörli a mozgósításban részt vevő állampolgárok átlagkeresetének megőrzését – közölte a tsn.ua.

Pavlo Frolov képviselő elmondta, hogy ez a passzus az eredeti törvényjavaslatban nem szerepelt, ám most kénytelenek voltak ebben a formában elfogadni, mivel „az állam nem kompenzálja a vállalkozásokat az átlagbér kifizetéséért”. Kifejtette: nagy teher hárul most az üzleti szférára.

„Ezeket figyelembe véve ez csupán üzleti javaslat volt”

– tette hozzá.

Korábban a törvénymódosítás egyik szerzője, Halina Tretyakova, a Nép szolgája párt országgyűlési képviselője kifejtette, hogy a mozgósításban résztvevők elegendő anyagi támogatást kapnak. Elmondása szerint le kellett ezt a terhet venni a munkáltatókról, hiszen ők adóznak, amiből a katonaságot fenntartják, továbbá a gazdaságot is fejleszteniük kell.

Az ukrán parlament július 1-jén elfogadta a mozgósításban résztevők átlagkeresetének megőrzését eltörlő törvényt (7251. sz.). Ugyanakkor a mozgósított személy megtarthatja előző munkahelyét és beosztását. A törvényt Volodimir Zelenszkij ukrán elnök július 15-én írta alá.

Kárpátalja.ma