Matl Péter: az lenne a legjobb, ha mindenkit vitézzé avatnának…

Vitézavatási ünnepséget tartottak szeptember 14-én az esztergomi Szent Anna ferences templomban.

Nyolcvan személy került be a Vitéz Rendbe, közöttük volt Matl Péter kárpátaljai szobrászművész is, akit ifj. Hidi Endre kiállításának megnyitóján kérdeztünk meg az elismerésről.
Egy gyönyörű vitézavatási szertartásnak lehettem résztvevője, azon a helyen, ahol Szent István királyunkat keresztelték – mondta a szobrászművész. Eddigi munkásságom során a magyarság, hazafiasság érzelmeit igyekeztem, s igyekszem belevinni, műveimbe. Vitéz Kövér György, Kárpátalja törzskapitánya ajánlott engem, majd felterjesztettek vitézségre és a Vitézi Rendért Érdeméremre. Hálás vagyok, amiért elismerték az alkotásaimat.
Cselekedeteinkben is hűnek kell lennünk a vitézi életvitelhez, tulajdonképpen egy becsületes hazafi tulajdonságaival kell rendelkeznünk, s továbbvinnünk ezt az életfelfogást. A gyerekeket is igyekszem ilyen szellemben nevelni. Talán az lenne a legjobb, ha mindenkit vitézzé avatnának, s akkor az emberek jobban végiggondolnák azt, hogy mit hogyan cselekedjenek és felelősséget vállaljanak tetteikért. De hát sajnos nem erről szól a világ…
A szobrászművész munkáit számos alkalommal részesítették elismerésben, 2000-ben a Kárpátaljai Megyei Önkormányzat érmével, 2003-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntették ki, továbbá Kárpátaljai Magyar Nívódíj (2006), Hollósy Simon Képzőművészeti Díj (2006), Kisebbségekért Díj (2006), Kárpátaljai Boksay József és Erdélyi Béla Képzőművészeti Díj (2007,2010), Magyar Művészetért Díj (2009), M.S. mester díj (2012), Szervátiusz Jenő-díj (2012) tulajdonosa. Többek között a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola megújult címerében is az ő munkáját tisztelhetjük majd. Emellett mindig van mivel foglalkoznia:
Van egy szoborparkom otthon, amit folyamatosan bővítek. Télen is készítettem három kőszobrot, melyek készen vannak ugyan, de még nincsenek felállítva. Ezek kültéri kőszobrok, most faragom a negyediket.
Kérdésemre, hogy mennyi időt vesz igénybe egy hasonló munka elkészítése, a válasz: amíg faragom, s egy egész életet…
Hosszan tartó, egészségben gazdag munkát kívánunk, hogy még sok gyönyörű alkotással örvendeztesse meg a magyarságot!

Pallagi Marianna
Kárpátalja.ma