Mézeskalács díszítés a Nagyberegi Tájházban

December nyolcadikán beregszászi iskolások látogattak el a Nagyberegi Tájházba, ahol mézeskalács díszítéssel foglalkoztak.

A program során megismerkedhettek a tájház berendezésével, eszközeivel, használati tárgyaival. Ezt követően karácsonyi édességet díszíthettek tojáshabbal. A gyerekek hasznos ötleteket és tanácsokat kaptak a dekorációval kapcsolatban.

A tájház kamrájában a fonal megmunkálásának folyamatáról hallhattak előadást, majd pedig a szövéssel ismerkedtek. A csoport kipróbálhatta a szövőszéken való munkát. 

A látogatás igazi kikapcsolódás jelentett a gyerekeknek az iskolai mindennapokból.

A Nagyberegi Tájház foglalkozásai továbbra is ünnepi tematikával folytatódnak.

A program a Pro Cultura Subcarpathica szervezésében, a Csoóri Sándor Alap támogatásával és a Hagyományok Háza Kárpátaljai Kirendeltségének szakmai partnerségével valósult meg.

Kárpátalja.ma