Minority SafePack: megvannak a hitelesített aláírások, a többség támogatását kell megnyerni

Most már hivatalosan is kijelenthető, hogy jogi értelemben sikeres a Minority SafePack európai kisebbségvédelmi kezdeményezés. 27 tagállam hatóságai már leellenőrizték az aláírásokat, és 1 121 090 aláírást hitelesítettek, amelyhez még a franciaországi eredmények fognak hozzájönni. Az egymillió aláírás mellett a másik feltétel is teljesült, tizenegy tagállamban sikerült túllépni az országos küszöböt – jelentette be szerdán délben Tusványoson Vincze Loránt, a FUEN elnöke.

A Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Bethlen Gábor sátrának megnyitóján Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának vezetője úgy fogalmazott, a Minority SafePack esetében olyan közös sikerről beszélhetünk, amely nem valósulhatott volna meg, ha a FUEN és az RMDSZ nem állt volna a kezdeményezés élére, amelyhez a Kárpát-medence és egész Európa magyar szervezetei, pártjai is csatlakoztak.

Az ezt követő panelbeszélgetésben Vincze Loránt úgy fogalmazott, a Minority SafePack ma a nemzetpolitikai diplomácia vezető témája, amely fokozottan felértékelődik a jövő évi európai parlamenti választásokon és az azt követő politikai tárgyalásokon. „A magyar közösségek tapasztalják a leginkább, milyen olyan közösségben élni, ahol folyamatosan jogsértések érnek, az állam megpróbálja kurtítani a jogokat, és beszűkült a párbeszéd lehetősége. Úgy érzik, elárulta őket az állam, és elárulja őket Európa is, ha nem hajlandó foglalkozni a kisebbségek ügyével” – magyarázta a FUEN elnöke.

Vincze Loránt szerint “az őshonos kisebbségek az európai kulturális örökség részei, amelyet meg kell védenünk és átörökítenünk a következő nemzedéknek. Brüsszelben ma inkább az a szándék, hogy a sokszínűség jegyében mindent beolvasszon és kilúgozzon, nekünk ezt kell kivédenünk. A következő hónapokban a súlypont ismét a lobbira kerül, nem csupán az Európai Parlamentben és az Európai Bizottságban, de főként a tagállamok nemzeti kormányainál és parlamentjeiben, hogy a Minority SafePackben foglalt elképzeléseket ismertessük, megnyerjük magunknak a többség támogatását”. Emlékeztetett: az RMDSZ vágott bele elsőként az aláírások összegyűjtésébe, és a nagyszámú erdélyi aláírással azt üzente Európának: igen, össze lehet gyűjteni az egymillió aláírást.

Bodor László, az RMDSZ ügyvezető alelnöke és a kezdeményezés európai kampányának koordinátora elmondta: azzal, hogy az RMDSZ a kisebbségvédelmi kezdeményezés élére állt és az európai kisebbségvédelmi küzdelem zászlóshajójává vált, olyan löketet adott az európai kisebbségvédelmi szervezeteknek, amely évekig is kitarthat. “Fontos számunkra, hogy milyen eredmények születnek az európai parlamenti választásokon, mert ez nagyban befolyásolja a kisebbségvédelmi törvény sorsát. Nagyon komoly politikai és diplomáciai munka szükségeltetik ahhoz, hogy sikerre lehessen vinni az ügyet” – tette hozzá.

Komlóssy József, az Európa Tanács szakértője, aki 1992-től kezdődően közel tíz évig volt a FUEN alelnöke, elmondta, a kisebbségvédelem esetében kulcsfontosságú, hogy az országok betartsák vállalt kötelezettségeiket, és ebben az MSPI hatalmas lépést jelent előre. Bár az Európa Tanács alapvetően arra törekszik, hogy saját normáikat beemeljék az uniós jogrendbe, most fordul a helyzet, és azt kell megvizsgálniuk, hogyan tudják az Európa Tanács jogrendszerébe bevinni mindazt, amit az MSPI tartalmaz.

Tárnok Balázs, a Rákóczi Szövetség alelnöke a magyarországi kampány részleteit és tapasztalatait ismertette. Szerinte a következőkben Európa lelkiismeretére kell hatni, úgy kell kommunikálni, hogy megértsék, nekünk ez miért fontos. Deklarált európai érték védelmét kérjük – mutatott rá.

A szlovákiai kampány koordinátora, Berényi József, az MKP volt elnöke ismertette a felvidéki hivatalos adatokat: a mintegy 69 ezer összegyűjtött aláírásból 63 ezret hitelesítettek a hatóságok. „Az eredmény megmutatta, melyik közösségek szervezettek, és melyik közösségeknek van igénye egy ilyen csomagra” – fogalmazott. Úgy vélekedett, a sikeres európai aláírásgyűjtésben fontos szerepe volt annak, hogy Vincze Loránt személyében olyan elnöke van a FUEN-nek, aki tisztában van a közép-kelet-európai valósággal.