Nemzeti Színház: összeült a szakmai bizottság

Az MTI információi szerint összeült a Nemzeti Színház vezetői állására beadott pályázatokat értékelő szakmai bizottság és döntött arról, hogy kire tesz javaslatot az emberi erőforrások miniszterének, ám a kiválasztott személy(ek) kilétét egyelőre nem fedték fel.
Az MTI információi szerint a kilenctagú bizottság szerdai ülésén értékelte a pályázatokat, és két pályázót meghallgatott.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az MTI megkeresésére úgy nyilatkozott, hogy a Nemzeti Színház igazgatói pályázatának kuratóriumi javaslatáról a miniszter döntését követően ad tájékoztatást. Hogy a miniszter döntése mikor születhet meg, arról nincs információjuk – közölték.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere – a szakmai bizottság véleményét mérlegelve – legkésőbb 2013. január 14-ig hozza meg döntését a Nemzeti Színház vezérigazgatói álláshelyének betöltéséről.
L. Simon László kultúráért felelős államtitkár korábban azt mondta az MTI-nek, azt szeretné, „ha minél hamarabb döntés lenne”.
A jelenlegi vezérigazgató, Alföldi Róbert mellett a debreceni Csokonai Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila, Szennyai Mária színésznő és Hídvégi Miklós színész-rendező nyújtott be pályázatot a teátrum vezetésére.
A Nemzeti Színház új igazgatójának megbízatása 2013. július 1-jével kezdődik és öt évre, 2018. június 30-ig szól.
Forrás: MTI