Néptánc és farsangi fánk

Február utolsó szombatján a szokásosnál is jóval nagyobb volt a forgalom a Makkosjánosiban található Találka vendéglő környékén: a különleges ruhakölteményeket viselő hölgyek és elegáns öltönyös urak a beregszászi járási KMKSZ immár tizenkettedik alkalommal megrendezett farsangi báljára gyülekeztek. A bejáratnál a hidegre való tekintettel Sin Béla, a „házigazda” makkosjánosi alapszervezet elnöke és Bajusz Ernő választmányi tag finom fűszeres forralt borral és süteménnyel kínálták az érkezőket. Mint mindig, ezúttal is nagy érdeklődés kísérte a rendezvényt: a járás különböző alapszervezeteiből több mint 120 résztvevő szórakozott együtt.

A népszerű vendéglőben Tóth István beregszászi magyar főkonzul nyitotta meg a télbúcsúztató, hagyományőrző rendezvényt. Ezen a hangulatos mulatságon búcsút intünk a télnek, s várjuk, hogy a tavasszal együtt szebb idők köszöntsenek ránk – mondta. Majd Brenzovics László, a KMKSZ alelnöke, megyei tanácsi képviselő köszöntötte a megjelenteket, hangsúlyozva: „Nagyon fontos, hogy létezik az a csapat, amely felelősséget érez a kárpátaljai magyarságért, s ez a csapat nemcsak dolgozni, hanem szórakozni is kiválóan tud együtt.” Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke tréfás hangulatkeltő beszédében arra hívta fel a farsangolók figyelmét, hogy a telet jó hangulattal, tánccal nem lehet elűzni, de az idő múlását fel lehet gyorsítani azzal, hogy jó társaságban múlatjuk az időt. És ez egy jó, munkában és választási kampányban összekovácsolódott csapat – mondta, majd hozzátette: „Én most annak örülök, hogy eljöttek a badalói halászok, a guti erdei betyárok, a nagybégányi babosok, a kaszonyi kisnemesek és még sok helyről, sokan mások. Kívánom, hogy mindannyian érezzük jól magunkat.”

Ezután Tüzes Gréta, Nagy Barbara, valamint Elek Attila és Barkaszi Zoltán konferansziék vidám rigmusokkal és humoros párbeszédekkel igyekeztek még jobb kedvre deríteni a különben sem búslakodó vendégeket. A mezőgecsei kultúrház tánccsoportjai szatmári, szamosháti és páros magyar táncokkal, valamint tüzes magyar csárdással emelték az est fényét. Végül egy finom tortát kaptak ajándékba. Nagy tapsot kapott a fülbemászó dalokat éneklő makkosjánosi Bihari Ezsbi (Erzsébet) és a guti Peres Dóra is. Sokan vásároltak a farsangi „tombolafánkból” is, amelyek közül minden ötödikbe egy kis cédula volt belesütve. Akinek szerencséje volt és nem nyelte le a papírt, az Sin Józseftől és segítőitől átvehette ajándékát. A fődíj egy porcelánból készült, ukrán menyecskének álcázott pálinkásbutykos volt, amit egy kisbégányi farsangoló vihetett haza. A fánkon kívül persze az asztalokon sorakozó pompás étkekkel és italokkal csillapíthatták éhüket-szomjukat a bálozók. Végül a táncos kedvű farsangolók mind táncra perdültek, ahogy az Orosz János vezette, beregújfalui Tambura együttes húzni kezdte a talpalávalót. A 12. farsangi bál olyannyira jól sikerült, hogy a legtöbben hajnalig nem mentek haza.

Forrás: karpataljalap.net