Ökölvívás: a nevem többet ér a millióknál – Vladimir Klicsko

Október 5-én az utóbbi évek talán legérdekesebb nehézsúlyú ökölvívó-mérkőzésére kerülhet sor Moszkvában, a nehézsúlyt évek óta uraló Vladimir Klicsko azzal az Alekszandr Povetkinnel csap össze, aki korábban kétszer is kihátrált az ukrán elleni mérkőzéstől.

A felek most sem egyszerűen jutottak dűlőre, de Klicsko bízik benne, innen már nincs visszaút orosz kihívója számára.
„Agusztusban állok edzésbe, de úgy hallottam, hogy ő már Kirgizisztánban készül, igazán szép hely, remélem, szorgalmasan edz. Én egyelőre csak úszással tartom magam formában. A tárgyalások valóban idegölőek voltak, de végül látszott, hogy mindkét fél akarja ezt a mérkőzést, és szerencsére mindent elrendeztünk, remélhetőleg most már sor kerül erre a találkozóra. Persze Povetkinnel sosem mehet biztosra az ember, korábban már kétszer is hasonló egyezségre jutottunk, és mégis visszalépett. Remélem, a hozzá közelállók megmondják majd neki, hogy bokszolnia kell” – mondta Vladimir Klicsko, aki a vitatott doppingellenőrzésről is ejtett néhány szót. Povetkinék korábban orosz ügynökséget akarta felkérni az ellenőrzésre, de Klicskóék ebbe nem voltak hajlandóak belemenni.
„Biztosra akarok menni. A hírnevemet veszíthetem el, ami sokkal értékesebb, mint az a pénz, amit a mérkőzésért kapok. Nem akarok ellentmondásokba keveredni, a NADA az egyik legkomolyabb ügynökség, eddig is ők ellenőriztek, és ezentúl is így lesz” – nyilatkozta Klicsko, aki rekordösszegért, több mint 13 millió euróért lép szorítóba, Povetkin fellépti díja 4.4 millió euró lesz.

Forrás: nemzetisport.hu