Ókori azték romokra bukkantak Mexikóvárosban

A szél azték istenének szánt hatalmas templomra és a halálos azték labdajátéknak otthont adó udvarra bukkantak régészek Mexikóváros szívében.

A szakemberek szerdán, kiterjedt ásatások után tárták fel a ritka leletet a média képviselői előtt, akik megtekinthették a félkör formájú, Ehecatl-Quetzalcoatlnak emelt templomot és a közeli labdapályát.

A történelmi adatok szerint Hernán Cortés spanyol konkvisztádor 1528-ban tekintett meg először rituális azték labdajátékot az utolsó azték uralkodó, Montezuma meghívására. A történészek úgy hiszik, a játék során a résztvevők csípőjüket vetették be a labda mozgásban tartására, és emberáldozatokra is sor került.

A régészek 32 sor emberi nyakcsontra bukkantak a lelőhelyen, ami véleményük szerint valószínűleg a rítus során lefejezettekhez tartozhatott.

Az épületnek csak egyes részei maradtak fenn, többek között egy lépcsőzet és a „lelátók” egy részlete. A régészek becslései szerint az eredeti pálya körülbelül 50 méteres lehetett.

Fotó: AFP
Fotó: AFP

A templom viszont hatalmas, félköríves épület egy még nagyobb, négyszögletes alapra helyezve. Az építmény valamikor mintegy 34 méter széles és négy méter magas volt.

Az ókori építmények meglepő kontrasztot alkotnak az őket mára körbeölelő, burjánzó nagyvárossal, amelyet ráadásul a valamikori azték főváros, Tenochtitlan romjaira építettek.

Ezek a legfrissebb ókori romok, amelyeket a történelmi városközpontban, a Nagy templom-lelőhelyen megtaláltak.

1985-ig egy hotel állt itt, majd az akkori súlyos földrengésben, több ezer embert maga alá temetve, összeomlott. A tulajdonosok akkor vették észre az ősi romokat, és értesítették a Nemzeti Antropológiai és Történelmi Intézetet.

A régészek úgy hiszik, a templomot a szél istenének emelték, valamikor 1486 és 1502 között.

A későbbiekben a helyszínt a nagyközönség előtt is megnyitják.