Politika vagy fémgyűjtés? – Ellopták a bátyúi falunévtáblákat

Ellopták Bátyú határából a kétnyelvű falunévtáblákat, melyeket a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) által megvalósított program keretében két évvel ezelőtt állítottak fel.

Az első tábla még múlt szerdára virradóra tűnt el a településre Nagydobrony irányából bevezető út széléről. A lopást a KMKSZ helyi alapszervezetének tagjai fedezték fel, s mindjárt jelentették is a községházán – mondta el lapunknak Szántó Edit, az alapszervezet elnöke.

politika-vagy-femgyujtes 0Az esetről jegyzőkönyvet vettek fel, a falu vezetői feljelentést tettek a rendőrségen, amely meg is indította a nyomozást az ügyben. Még el sem csitultak a kedélyek a nagyközségben, amikor pénteken reggelre virradóra a másik hasonló táblának is nyoma veszett a Beregszászba vezető út padkájáról.

Az aljnövényzet között csak nehezen lehet felfedezni a táblák tartórúdjainak hátramaradt kurta csonkjait, az ismeretlen tettesek mindkét súlyos fémszerkezetet magukkal vitték az utolsó csavarig. A viszonylag sima vágási felületek a földből meredező vasidomok szélén a hozzáértők szerint arra vallanak, hogy az elkövetők esetleg valamilyen hordozható elektromos szerszámmal fűrészelhették el a táblák egyébként masszív tartószerkezetét.

A történtek nagy felháborodást váltottak ki a településen. „Pedig mennyit vártunk rá, hányszor szorgalmaztuk, hogy nagyközségként Bátyúnak is kétnyelvű helységnévtáblái lehessenek! – emlékszik vissza a táblaállítás előzményeire Szántó Edit.

politika-vagy-femgyujtes 1A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által támogatott, s a KMKSZ által lebonyolított program keretében elkészült táblákon Bátyú címere, a település első említésének dátuma mellett a nagyközség hivatalos ukrán és történelmi magyar nevét egyaránt feltüntették. A táblaállítási kezdeményezéshez a helyi önkormányzat is csatlakozott. Az avatóünnepségre 2012. január 6-án a falu apraja-nagyja kivonult. Egységben és békében ünnepelt a közösség, az általunk megkérdezettekben azóta is kellemes emlékként él a közös vállalkozás sikere.

Zseleznyák Natália tanácselnök, aki maga is ott volt a két évvel ezelőtti avatóünnepségen, érdeklődésünkre ugyancsak a lakosságnak a történtek miatti mélységes felháborodását hangsúlyozta mindenekelőtt. Éppen ezért nem is hiszi, hogy a falunévtáblákat politikai indíttatásból vitték volna el. Szerinte az ismeretlenek a saját részükre, a háztájiban újrahasznosítható fém miatt tulajdonították el a két szerkezetet. Azt sem zárják ki a nagyközségben, hogy fémtolvajok műve, ami történt.

politika-vagy-femgyujtes 2Mint megtudtuk, a táblák ellopásának annyiban volt „előzménye”, hogy korábban az egyiket – ugyancsak ismeretlenek – festékszóróval csúfították el. A településen azonban megoszlanak a vélemények a tekintetben, hogy lehettek-e a firkálásnak politikai motívumai, vagy „közönséges” vandalizmusról volt szó.

A KMKSZ lelkiismeretes aktivistái akkor lesikálták a falunévtábláról a csúf firkálmányt, a múlt héten történtek előtt azonban már ők is értetlenül és tehetetlenül állnak. Azt remélik, a rendőrség mielőbb felkutatja a tetteseket, akik elnyerik méltó büntetésüket – hangsúlyozza Szántó Edit alapszervezeti elnök. Addig ugyanis nem lehetnek bizonyosak benne, hogy ezt a barbár cselekedetet nem politikai indíttatásból követték el, hogy az nem a nacionalizmus fellángolásának a jele. Addig csak remélni tudják, mondja, hogy nem a magyar felirat szúrta a táblán egyesek szemét, no és Bátyú első említésének dátuma – 1272 –, jelezvén, hogy mióta élnek a magyarok e tájon.

hk
Kárpátalja hetilap