Rajzfilm készül Yvonne-ról, az elszökött tehénről

Megfilmesítik Yvonne, a hetekig tartó szökésével az elmúlt évben világhírnévre szert tevő bajor tehén kalandjait.

A nem mindennapi tehénről 2014-re készül el az animációs film Cow On The Run (Tehén szökésben) címmel – mondta el csütörtökön Michael Aufhauser, az Aiderbichl birtok tulajdonosa. Yvonne innen szökött meg 2011 májusában.

Max Howard producer szeptemberben jelent meg a birtokon, februárban pedig alá is írták a szerződést. Az ötlet a Papa Löwe müncheni produkciós cégtől származik, amely Howarddal együtt harmincmillió euróval támogatja a projektet.

A filmkészítők szemében Yvonne igazi legendává vált. „Yvonne a Loch Ness-i szörnnyel és a jetivel került egy kalap alá. A tehén, aki szarvas akart lenni, igazán nem mindennapi dolog” – mondta el Aufhauser.

A tulajdonos örült, hogy nem kell Yvonne-nak kamerák elé állnia, és újra elmennie az események helyszínére. Mint mondta, ebbe nem egyezett volna bele, de mivel animációs film készül, Yvonne háborítatlanul pihenhet a farmon.

A tehén 2011 májusában a felső-bajorországi vágóhíd felé tartó úton lépett meg, és bevetette magát az erdőbe. Yvonne nemzetközi hírnévre tett szert, Japántól Indián át Amerikáig mindenhol bekerült a hírekbe.

Állatvédők heteken át hiába kutattak Yvonne után. A csaknem száz napon át tartó keresés szeptemberben ért véget, amikor Yvonne „magát feladva” betért egy udvarba. Az állat tulajdonosának munkatársai befogták a tehenet, majd Deggendorfban helyezték el, ahol békében él ma is.

Forrás:MTI/ hvg.hu