Rákóczi Napok a beregszászi főiskolán

Amióta a beregszászi főiskola felvette II. Rákóczi Ferenc nevét, már hagyománnyá vált, hogy Rákóczi Napok rendezvénysorozatot szerveznek az intézményben. Az eseményre idén március 23–28. között, immár nyolcadik alkalommal került sor.

oregdiakSzintén március 23-án tartották meg a VIII. Öregdiák Találkozót, melyen színvonalas kulturális műsorral, kiállítással és hajnalig tartó táncos mulatsággal várták az egykori főiskolásokat. A II.RFKMF Öregdiák Szövetsége minden évben igyekszik bővíteni és színesebbé tenni programját, az idei év újdonsága az I. Öregdiák Művészeti Kiállítás volt, melyen a művészet iránt fogékony öregdiákok mutathatták be tehetségüket, festményeik és grafikáik kerültek kiállításra.
Március 25–26. között a Debreceni Egyetem oktatói, dr. Pallay László és dr. Forisek Péter tartottak előadásokat a Rákóczi-főiskola történelem szakos hallgatóinak. Az előadások a főiskola Történelem- és Társadalomtudományi Tanszékének és Lehoczky Tivadar Intézetének szervezésében valósultak meg.
korus2A Rákóczi-főiskola Pedagógia és Pszichológia Tanszékének szervezésében március 26-án került sor a felsőoktatási intézmények VII. nemzetközi kórustalálkozójára, melyen kárpátaljai és magyarországi kórusok varázsolták el a közönséget. Színpadra lépett többek között a Debreceni Református Kollégium Kántusa vagy az egri Eszterházy Károly Főiskola Cantate Ragazzi fiúkórusa is.
A II.RFKMF Filológiai Tanszéke „Gens fidelissima” 1703–2013: történeti, néprajzi és nyelvészeti közelítés címmel szervezett nemzetközi tudományos műhely-konferenciát, melynek központi témája a ruszinság kérdése volt a címben is szereplő szempontokból megközelítve. A konferenciát március 27-én a főiskola olvasótermében tartották.
A beregszászi főiskola ugyanezen a napon még egy tudományos konferenciának adott otthont Matematika és informatika kutatók kárpátaljai konferenciája címmel az intézmény Matematika Tanszékének szervezésében. Ahogy az esemény megnyitóján Orosz Ildikó, a főiskola elnöke is hangsúlyozta, nagy nap volt ez a Matematika Tanszék életében, hiszen először rendezett tudományos konferenciát. Az elnök asszony reményeit fejezte ki aziránt, hogy a fiatal tanszék hamarosan a kárpátaljai matematikai tudományosság egyik legfontosabb erődjévé növi ki magát.
A Rákóczi Napok záróakkordja Hoppál Mihály néprajztudós, az Európai Folklór Intézet igazgatójának az előadása volt. A március 28-án a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet rendezésében megvalósuló előadás központi témája a magyar mitológia, a sámánhit volt.
Kárpátalja.ma