Reformáció­ kortárs szemmel

A reformáció egy kiemelkedő eseményének, alakjának, illetve jelképének újragondolása grafikai eszközökkel.

VERSENYKIÍRÁS
A Reformáció Emlékbizottság a Reformáció 500 éves jubileumának megünneplése alkalmából digitális grafikai illusztrációk megalkotására pályázatot hirdet.
A reformáció 1517-ben vette kezdetét mint a megújulás és a változás folyamatait elindító mozgalom, melynek hatása a vallás, a kulturális értékrendszerek, etikai nézetek és gazdasági viszonylatok területén ma is jelentőséggel bír. Az Emlékbizottság célja nem pusztán a megemlékezés e kulturális és szellemtörténeti eseményről, hanem az is, hogy hangsúlyt fektessen a reformáció értékeinek újrafelfedezésére, gazdagítására, azok széleskörű bemutatására.

MÉRFÖLDKÖVEK
– Határidő: 2016. november 30.
– Eredményhirdetés: 2016. december 10.

A pályázat célja
A reformáció egy emblematikus jelképének, eseményének és alakjának újragondolása, kortárs megjelenítése digitális grafikai illusztráció formájában a hagyományok és alapvető értékek figyelembevételével.

Pályázat benyújtására jogosultak köre
Pályázatot nyújthat be bármely 18-30 év közötti, Magyarország vagy Kárpát-medence területén szakiránytól független, művészeti felsőoktatásban részesülő személy.

A pályázat témája és kategóriái
A pályázat témája a reformáció szimbólumaiként értelmezhető három fő gesztusra épül, amelyből a pályázó szabadon választhat.
A pályázat kategóriái a következők:

Plakáttervezés – Luther 95 tétele
Téma: Luther Márton 1517. október 31-én függesztette ki 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára.
Feladat: a reformáció kezdetét szimbolizáló esemény újramegjelenítése kortárs, vizuális eszközökkel.

Portrékészítés – Kálvin, a reformátor
Téma: Kálvin János a reformáció egyik jelentős vezéralakja, a református egyházak az általa megalkotott rendszer alapján működnek ma is világszerte.
Feladat: portré készítése Kálvinról kortárs grafikai eszközökkel.

Borítótervezés – a Vizsolyi (Károli) Biblia borítófedelének újratervezése
A Vizsolyi Biblia az első teljes magyar nyelvű Biblia, melyet a fordítását irányító Károli Gáspárról Károli-Bibliának is neveznek.
Feladat: a legrégebbről fennmaradt Szentírás borítófedelének újratervezése kortárs illusztrációk alkalmazásával.

Nyertes pályaművek díjazása
A beküldött pályaművek közül kategóriánként 1-1 pályamű részesül 100.000 Ft értékű díjazásban, továbbá az 1., 2. és 3. helyezetteknek Reformáció 500 ajándékcsomag mellett megjelenést biztosítunk a releváns szakmai médiumokban. A zsűri által kiválasztott díjazottak mellett egy pályázó közönségszavazattal nyer Reformáció 500 ajándékcsomagot.

A pályázat benyújtásának módja és formai követelményei
Az elkészült pályaművet elektronikus módon kérjük feltölteni a [email protected] e-mail címre. Egy pályázó kategóriánként egy pályaművel jelentkezhet.
A pályamunkának tartalmaznia kell:
– a pályázó adatlapja
– hozzájárulási nyilatkozat
– rövid koncepcióleírás a kategória megjelölésével
– a pályaművet 50×70 cm nagyságú formában kérjük megalkotni, amelynek elégséges JPG kiterjesztésű előképét feltölteni (ezen dokumentum hosszabbik oldala ne haladja meg a 2000 pixel méretnagyságot)

A pályázat benyújtásának határideje: 2016. november 30
A pályázatot a [email protected] e-mail címen keresztül 2016. november 30. éjfélig lehet benyújtani.

A pályázat formai értékelése és tartalmi bírálata
Elbírálás szempontjai:
– a kortárs grafikai trendek szem előtt tartása
– innovatív látásmód
– a pályázó szakmai alkalmassága
– kreatív koncepció
– a témának megfelelő kreatív, kortárs ábrázolási mód alkalmazása
– hozzáadott értékekkel való felruházás (a reformáció jegyében)

A beérkező pályázatok kiértékelő bizottságának tagjai:
– Dr. Balla Dóra,
a MOME Tervezőgrafikai Tanszék, egyetemi docens;
– Farkas Anna (Anagraphic),
a Magyar Tervezőgrafikusok és Tipográfusok Társaságának alapító és elnökségi tagja;
– Orosz István,
Kossuth-díjas grafikusművész, animációsfilm-rendező, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja
– Böszörményi Gergely,
a Brain Bar Budapest alapítója és Design Terminál vezetője;
– Felsmann Tamás grafikusművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Tervezőgrafika Szakirányának vezetője, egyetemi docens;
– Dr. Hafenscher Károly, a Reformáció Emlékbizottság miniszteri biztosa.

Példák a Reformáció kortárs ábrázolására:
– Luther telefon tokok 1
– Luther telefon tokok 2
– Luther mém
– Modern Jézus ábrázolás

Eredményhirdetés: 2016. december 10.
A pályázat kategóriánkénti nyerteseit e-mailben értesítjük, illetve a Reformáció500 hivatalos weboldalán és Facebook-felületén is közzétesszük.

További információ
A pályázattal kapcsolatban felmerülő további kérdésekről a [email protected]
e-mail címen lehet érdeklődni.
http://reformacio2017.hu/index.php/reformacio-kortars-szemmel/