Régi tárgy: a magnókazetta

Sorozatunkban leggyakrabban a népi kultúrához köthető, a magyar parasztság körében használatos tárgyakat mutatunk be. Sorozatunk mai részében azonban egy retró tárgyat elevenítünk fel egy nem is olyan távoli korból, a mai 30-40-es éveiben járók fiatalkorából.

Bő két évtizeddel ezelőtt még a fiatalok nagy kedvencei voltak a magnókazetták, hiszen ezek voltak napjaink CD-i. Vagányan sétáltunk a menő walkmannel és cserélgettük benne az éppen frissen felírt szalagos kazettát. Merthogy ezeket gyakran magunk írtuk. Még emlékszem, hogy igen bosszantó volt, ha a magnó „bekapta a szalagot”, mert akkor az kihúzódott a kazettából, s magunknak kellett visszatekerni. Ha persze még lehetséges volt.

A magnókazetta egy mágnesszalag alapú adathordozó, mely a hagyományos orsós magnetofonszalaggal szemben speciálisan kialakított zárt házban fut. Különféle változatait hang-, kép- és adatrögzítésre használják, analóg vagy digitális módon.

A korábbi szalagos rendszerekhez képest a magnókazetta hordozható volt, illetve könnyen kezelhető volt bárki számára. Sorozatgyártása 1964-ben kezdődött. A gyors minőségi javulás vitte magával az ehhez kapcsolódó technikai háttér forradalmi változásait, a műszaki eszközök egyre jobb minőségben adták vissza a kazettára felvett hanganyagot.

Az első kazetták 60, illetve 90 percesek voltak, később megjelentek a 120, majd a 180 perces változatok is. A magnókazetta hanyatlása a kétezres évek elején kezdődött, amikor a technikai fejlődés szinte minden réteget érintett már, és előtérbe kerültek a CD-adathordozók.

A közösségi oldalon számtalanszor szemem elé kerül a kép, mely egy magnókazettát és egy ceruzát ábrázol azzal a megállapítással, hogy aki tudja az összefüggést a kettő között, már nem mai fiatal. Én bizony ismerem a kapcsolatot a kettő között: a ceruzával egyszerűbb volt visszatekerni a kicsúszott szalagot. Sokat tekergettem magam is. Tényleg olyan régen volt? Nem. Csak a technika fejlődik túl gyorsan…

Gál Adél
Kárpátalja.ma