RH+, avagy Remete és Hatujjú – új darab a beregszászi színházban

Izgalmas témával foglalkozó új előadást mutattak be RH+ címmel június 15-én a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban. Oleg Melnyicsuk rendező – aki színészként is tagja a társulatnak – három irodalmi mű: Richard Bach Jonathan, a sirály, Viktor Pelevin egyik novellája, A Sárga nyíl kötetben napvilágot látott a Remete és Hatujjú című írás, valamint George Orwell Állatfarmja alapján állította színpadra az új darabot. A tragikomikus hangvételű előadás egy üzemben játszódik, ahol a dübörgő szalagsor mellett, rengeteg tojás, szalmabálák, láncok, zajos gyári eszközök között az élet fontos kérdéseit taglaló párbeszédek tanúi lehetünk. A nagyon is hétköznapi, realisztikus valóság varázslatos, misztikus mesevilággal keveredik, amelynek, az előadásnak hála, mi is részesei lehetünk.

A darabról a rendezőt kérdeztük.

 

– Miért éppen ezt a három alkotást választotta alapul? Mi a kapocs közöttük?

– Mindhárom írás az aesopusi, majd a La Fontaine által is továbbvitt „nyelven” íródott, ugyanazt a metaforikus nyelvet használja, mondhatjuk úgy, hogy mindhárom alkotás annak modern továbbgondolása. Ez a közös bennük. Ezt a „nyelvet”, hozzáállást, a tanító célzatot igyekeztünk megragadni mi is a darabban, amikor az emberre, az emberiségre felülről, bizonyos távolságból próbálunk tekinteni. A világon számos vallás – kereszténység, buddhizmus, judaizmus stb. – és életfilozófia létezik, amelyek írásos hagyatékon keresztül is utat mutatnak, tanácsolnak arra nézve, hogyan éljük az életünket, hogyan viszonyuljunk környezetünkhöz. Ezek a ránk hagyott írások összegyűjtött tapasztalatok. Az ember mégsem hallgat ezekre a tanításokra, nem tartja be azokat, így újra és újra ugyanazokat a hibákat követi el. Még ha egy nemzedék meg is ért bizonyos dolgokat: ha az a nemzedék kihal, a következő nem örökli a tudást az előzőektől, hanem ismét elköveti a hibákat. Az előadásban arra keressük a választ, miért van az, hogy az emberi nem az idők során nem válik bölcsebbé, tapasztaltabbá, hanem ugyanazokba a tévedésekbe esik.

Foglalkozunk továbbá a darabban az élet különböző szakaszainak sajátosságaival, kezdve a születéstől az elmúlásig. Felidézzük, milyenek vagyunk gyermekként, idősebbként; felelevenítjük nemi öntudatra ébredésünk korát, amikor felismerjük, hogy férfiak vagy nők vagyunk. Tesszük a színpadon mindezt groteszk, tragikomikus formában.

Ezeknek a filozófiai kérdéseknek a végiggondolásában nagy hatással volt rám két ismert alkotás, id. Pieter Brueghel a Bábel tornya építése és Hieronymus Bosch A gyönyörök kertje című festménye.

– Rendezőként mi jelentette a legnagyobb kihívást?

– Kihívást jelentett egyrészt, hogy az alapvetően nem színpadra szánt szövegeket a színpadon is meg tudjuk szólaltatni. Másrészt ebben a darabban a metamorfózis, azaz az átalakulás mint folyamat is központi szerepet játszik, a látható történések mögött követhetően érzékeltetnünk, jeleznünk kellett a mögöttes tartalmat, a megváltozott jelentést is. A hétköznapi tárgyak is átalakulnak, hiszen nem a megszokott funkciójuk szerint használjuk őket a darabban.

Oleg Melnyicsuk, a rendező
Oleg Melnyicsuk, a rendező

– Remete és Hatujjú – meglehetősen furcsa nevük van a főszereplőknek…

– Az ő kilétük rejtély; hogy ők és a többi szereplő valójában kicsoda, épp arra kell rájönniük a nézőknek, és épp ezeken a felismeréseken keresztül szolgálhatunk meglepetésekkel a néző számára…

– Kik láthatók a főbb szerepekben?

– A Remete szerepét Ferenczi Attila alakítja, a Hatujjút Orosz Ibolya játssza, továbbá Vass Magdolna, Tarpai Viktória, Orosz Melinda, Szabó Imre, Sőtér István és Kopinec György látható az előadásban.

– Kikkel dolgozott együtt az előadás színpadra állítása során?

– A látvány megtervezésében Orosz Ibolya volt a segítségemre, a jelmezeket pedig a színház kosztümöse, Kopinec György tervezte. Stilizált színpadi teret hoztunk létre, modern összhatással.

– A mostani zártkörű bemutató után legközelebb mikor és hol láthatjuk az előadást?

– A darab legközelebb ősszel, szeptemberben, a 2017/18-as színházi évadban látható Beregszászban.

 

Az RH+ – Álomjáték Richard Bach, Viktor Pelevin és George Orwell művei alapján című előadás az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósulhatott meg.

A színház műsorát és elérhetőségét az érdeklődők a színház honlapján, Facebook-csoportjában (Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház néven), illetve hírportálunk Esemény rovatában tekinthetik meg.

Sin Edina

Kárpátalja.ma