Római katolikus fiatalok év végi kirándulása

Az egész éves buzgalomért a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye Bereg-Ugocsai Esperesi Kerületének fiataljai egy év végi kiránduláson vettek részt. Többek között hittanosokat, ministránsokat, a katolikus kollégium lakóit hívták meg az érdekes programra.

A kirándulás helyszíne Nagymuzsaly volt, ahol az időjárás a kültéri programoknak is kedvezett, így a résztvevők megtekinthették a nagyközség nevezetességeit, többek között a felújítás alatt lévő római katolikus középkori romtemplomot, amelyről nagyon sok érdekes információt tudtak meg Bárdos István hitoktató és idegenvezetőtől.

Az est tartalmasabbá tételéhez Bárdos Nóra mentálhigiénés szakember is hozzájárult. Önismereti módszerekkel kezdeményezett beszélgetést. Érzelemkártyákat vett elő. Mindenki húzott egy kártyát, de nem saját maga számára, hanem a mellette ülő számára, és azok által el kellett mondani, hogy hogyan éli meg ezt a beszélgetést. Körkérdések segítségével elárulták, hogy mit tartanak fontosnak az ünnepek alatt és hogy a családon belül hogyan ünneplik a karácsonyt, milyen hagyományaik vannak a családoknak. A fiataloktól nagyon szép és értékes válaszok születtek. Végül mindenki egy szimbólummal köszönt el, amely tükrözte az alkalom által előidézett érzelmeit. Továbbá összegezték, hogy a jelenlegi egyháznak pont ilyen fiatalokra van szüksége, mint ők, akik nem félnek a szolgálattól. Hiszen a jelenlévők között voltak ministránsok, vagy például egy betlehemes csoport tagjai, akik minden évben karácsonyi misszióként végigjárják a falut és előadják Jézus születésének történetét. Elmondták, hogy az idősek, egyedülállók nem egyszer sírva hallgatják végig. Végül arról is szó esett, hogy milyen nagy szükség van az egyházban kántorra, énekesekre vagy akik segítenek a liturgikus feladatoknál.

A testi és lelki felüdülés után egy finom vacsora várta a fiatalokat, ahol a beszélgetések által tovább gazdagították egymást a jelenlévők.

 A kirándulást a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.

Fehér Rita

Kárpátalja.ma