Rozsnyón járt a Nagyberegi Református Líceum csapata

A felvidéki szervező, a Szövetség a Közös Célokért immár harmadik alkalommal kapcsolódott be A mi Európánk vetélkedő szervezésébe. 2012. június 15-17. között a Nagyberegi Református Líceum sikeres csapata Kárpátaljáról látogathatott el Rozsnyóra, a kiérdemelt nyeremény kirándulásra.
2012. március 31-én tartották „A mi Európánk” vetélkedő döntőjét Székesfehérváron, melyet a székesfehérvári Tarsoly Ifjúságért Egyesület, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség, a Pécsi Tudományegyetem BTK Politikai Tanulmányok Tanszéke, valamint a felvidéki Szövetség a Közös Célokért Társulás hirdetett és rendezett meg, a határon túli magyar középiskolások számára. A verseny fővédnökségét Bauer Edit (Szlovákia) és Herczog Edit (Magyarország) EP-képviselők vállalták. A versenyen a Nagyberegi Református Líceum csapata nyerte a rozsnyói kirándulást.

Az érkezésük napján látogatást tettek Kassán, ahol a történelmi várost tekintették meg, valamint a Szent Erzsébet Dómot és II. Rákóczi Ferenc sírját. Lehetőségük nyílott megkóstolni a tájra jellemző ételeket. A késő délutáni órákban Rozsnyón került sor a város megtekintésére, majd az esti program keretében rock koncerten voltak.
Szombaton Krasznahorkára látogattak el az ügyes diákok és felkészítő tanáruk, ahol bár a márciusban leégett várat csak távolból lehetett megtekinteni, de az Andrássy Mauzóleumot meg tudták nézni. Ezt egész napos program követte Várhosszúréten, ahol a III. Pásztor Találkozón vettek részt az ide látogatók. Ennek köszönhetően lehetőségük nyílott betekintést nyerni a Felvidék magyarságának hagyományaiba, szokásaiba, kultúrájába. Szimcsera Szilvia, az egyik kárpátaljai diák szavaival élve, megtapasztalhatták Gömörországot testközelből.
Elmondásuk szerint, a vizsgák után nagyon várta a csapat a megérdemelt pihenést: Bacskai Béla, Józan Csaba, Szimcsera Szilvia és Tóth András felkészítő tanár. „A vonaton való zötykölődés után végül megérkeztünk utunk egyik állomásához, Kassára. Kísérőnk, Vitéz László először egy kiadós ebédre invitált minket, majd gyors városnézésre, amit a zuhogó eső ugyan megzavart, de így is felejthetetlen élmény marad számunkra a Szent-Erzsébet dóm csodálatos világa, és II. Rákóczi Ferenc sírjának a megtekintése. Az este java részét már Rozsnyón töltöttük. Vendéglátónk, Beke Beáta, már megérkezésünkkor gazdag programmal várt minket. Körbevezetett a város utcáin, majd a kilátóból, madártávlatból is láthattuk Rozsnyó egyedi szépségét és a Katedrálist. Este betekintést nyerhettünk a rozsnyói fiatalak éjszakai életébe. Egy rock club várt minket és a Pyrimore, illetve a Rage against the machien zenekarok előadása. Kívülállóként, nem hivatalos rockerekként érkeztünk, mégis jól érzetük magunkat a különleges alkalmon. A panzióba érve fülünkben dübörgő dobszóval és finom Kofola ízzel szánkban feküdtünk le pihenni. Szombaton Várhosszúréten juhásztalálkozón vettünk részt. Nagyon élveztük az egész napos ottlétet. A környezet, az emberek kedvessége és szeretete felejthetetlenné varázsolták a napot. Otthon éreztük magunkat, barátok között. Nemcsak a szívünk telt csordultig élményekkel, hanem a táskánk is sok beszerzett szuvenirrel, ugyanis gazdag vásár várt minket a helyszínen. Mindenki tetszését elnyerték a finom magyaros ízek, az előadások, szeretettel és büszke magyar öntudattal telített légkör. Reggel korán kellett indulnunk, kb. 10 órakor már magunk mögött hagytuk Felvidéket. Ezúton is meg szeretnénk megköszönni a szervezők, vendéglátóink áldozatos munkáját, igyekezetét, a felejthetetlen élményeket, programokat. Külön köszönettel tartozunk Vitéz Lászlónak és Beke Beátának a Szövetség a Közös Célokért Szepsi, illetve Rozsnyói munkatársának: Isten áldását kívánjuk további munkájukra és életükre!”

Forrás: BB, Felvidék.ma