Sertéspestis Ukrajnában, ellenőrzés a határon

Ukrajna keleti területén, Zaporozsje megyében afrikai sertéspestis ütötte fel a fejét. Az EU figyelmezteti az élőállat – szállítókat és fuvarozókat, hogy ne felejtsenek el figyelmet fordítani járműveik tisztítására és fertőtlenítésére, hiszen azt uniós rendelet írja elő — olvasható az MKFE hírlevelében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal tájékoztatása.
A szervezet Állategészségügyi és Állatvédelmi Igazgatóságának Élőállat – kereskedelem Felügyeleti Osztálya levelében kiemeli: azért, hogy a betegség az unió területén ne terjedhessen, szükséges fokozottan tisztán tartani és fertőtleníteni az Ukrajnából visszatérő, élőállat – szállító járműveket, melyeket a határokon is alaposabban ellenőriznek. Elégtelen fertőtlenítés esetén kötelezhetik a járművezetőt annak elvégzésére, ahogyan azt a 2011/78/EU Bizottsági határozat is megköveteli.
A Bizottság — tekintettel a járványra — módosítja a hivatkozott határozat szövegét, kiterjesztve azt az Ukrajnából érkező szállítmányokra is, azaz Ukrajnát is beemeli a jogszabály szövegébe.
Az illetékesek külön felhívják a figyelmet az állati eredetű termékek személyes szállítmányainak a Közösségbe történő behozataláról és a 136/2004/EK rendelet módosításáról szóló 206/2009/EK Bizottsági rendeletben (2009. március 5.) foglaltak betartására és betartatására!
A fuvarozóknak gondoskodniuk kell arról, hogy minden egyes állatszállításra használt járműnek a nyilvántartását (amely a jármű megtisztításáról és fertőtlenítéséről is tartalmaz adatokat) legalább három évig megőrizzék a 64/432/EGK tanácsi irányelvben foglaltak szerint.
Mivel a megbetegedést okozó vírus a gazdaállatot körülvevő fertőzött környezetben is tovább él, a korábban sertéseket szállító jármű is behozhatja az unióba a betegséget, ezért kiemelten fontos a fertőtlenítési előírások betartása és betartatása – hangzik a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének hírlevele.
Forrás: iho.hu