Szaharov-díjra jelölik az ukrán népet és Zelenszkijt

Az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti képviselőcsoportja az ukrán népet és Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt jelöli idén az emberi jogok védelméért odaítélhető Szaharov-díjára – jelentette be az EPP-frakció szerdán.

„Nincs kétségünk afelől, hogy Ukrajna bátor népe, élén Volodimir Zelenszkij elnökkel megérdemli, hogy elnyerjék idén a gondolat szabadságának megőrzéséért járó Szaharov-díjat”

– fogalmazott közleményében az EPP-frakció.
    
Kiemelték: az ukrán nép és az ukrán elnök nap mint nap védelmébe veszi az európai értékeket a harctereken.
    
Közölték továbbá, az EPP EP-képviselőcsoportja az Oroszország által február 24-én indított háború kezdetétől támogatja Ukrajnát és demokratikus kormányát, valamint azt, hogy konkrét intézkedések szülessenek válaszul az Oroszország által elkövetett nemzetközi bűncselekményekre. Az EPP-képviselőcsoport az elsők között szorgalmazta az orosz olaj, a szén, a nukleáris üzemanyag és a gáz embargóját, valamint az orosz bankok kizárását a SWIFT néven ismert globális elektronikus fizetési rendszerből – tették hozzá.
    

A Szaharov-díjat 1988 óta minden évben olyasvalakinek ítélik oda, aki jelentős erőfeszítéseket tesz, nagy áldozatokat vállal az emberi jogokért, a gondolatszabadságért és a demokráciáért folytatott küzdelemben. A Nobel-békedíjas Andrej Szaharov orosz fizikus nevét viselő díjra a parlamenti frakciók vagy legalább 40 képviselő ajánlhat jelöltet. A díjhoz 50 ezer euró (mintegy 18 millió forint) jutalom jár.

Nyitókép: president.gov.ua

MTI