Szakképzés határok nélkül

Szakképzés határok nélkül címmel tartottak szakmai konferenciát Hajdúszoboszlón.

A március 7-i tanácskozás a Nemzeti Munkaügyi Hivatal szervezésében hét ország szakértőinek részvételével került megrendezésre. A konferencián a kárpátaljai régiót dr. Orosz Ildikó, a II. RF KMF elnöke, a főiskola Felnőttképzési Központjának és Lehoczky Tivadar Intézetének munkatársai képviselték.
A konferencián a duális szakképzési rendszer kialakításáról, működtetéséről, valamint fejlesztésére vonatkozó elképzelések témakörében hangzottak el az előadások. A duális szakképzés lényege, hogy a tanulók a szakmai és elméleti ismereteiket a szakképző iskolákban sajátítják el, míg a gyakorlati oktatásuk a gazdálkodó szervezeteknél, költségvetési szerveknél zajlik. Ez a képzési forma a munkaerő-piaci igényekhez igazodik, a tanulók általa biztos munkahelyet szerezhetnek. A cégek számra is előnyös, mivel a szakember-utánpótlás oldódik meg a képzési formával.
A konferencia egyik nyitóelőadását Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár tartotta. A politikus szerint a vállalkozásokat érdekeltté kell tenni abban, hogy megfelelő minőségű tanműhelyeket hozzanak létre, ehhez forrásokat kell biztosítani számukra. Ugyanakkor a tanulókat és a szülőket is meg kell győzni arról, hogy van jövője a jó szakmunkásnak – jegyezte meg az államtitkár. A vállalkozások minőségi munkaerővel való ellátásában és a munkanélküliség újratermelődésének megakadályozásában meghatározó jelentősége van a szakképzésnek és a felnőttképzésnek – tette hozzá Czomba.
konfer1A konferencián szó volt a külhoni magyarok továbbképzéséről és a felnőttképzés helyzetéről is. Palotás József, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal szakképzési és felnőttképzési főigazgató-helyettese vázolta fel a határon túli helyzetképet. Továbbá előadás hangzott el a szakképzés szerepéről a nemzeti integráció fejlesztésében.
Molnár György, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet nemzeti integrációs és Kárpát-medencei hálózatfejlesztési igazgatója a konferencián elmondta: a felnőttképzés terén már működő Pannon-forrás hálózat tapasztalatait felhasználva szeretnék létrehozni a Kárpát-medencei együttműködést az iskolarendszerű szakképzés terén is.
dr. Orosz Ildikó előadásában bemutatta a kárpátaljai szakképzés helyzetét, valamint kitért a magyar nyelven folyó képzés alapproblémáira is.
Lehoczky Tivadar Intézet