Szalókán is segített a BGA

Ezentúl a téli félévben is lesz egy fűtött, fapadlós terem az egyébként fűtetlen Szalókai Kultúrházban, ahol a két tánccsoport, a színjátszókör, a Rozmaring Népdaléneklő Együttes és az Ügyes Kezek Klubjába járó, a kézműveskedés iránt érdeklődő gyerekek is helyet kapnak. Ráadásul a most szerveződő szalókai nyugdíjasklub összejöveteleinek is ez a próbaterem adhat majd helyet.

Antal Georgina, a Szalókai Kultúrház vezetője a felújítási munkálatok kapcsán elmondta: „A „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány segítségével pályáztunk a Bethlen Gábor Alaphoz, amely támogatta is az intézményünket. A támogatásból sikerült lepadlóznunk a próbatermünket. Ugyanis az eddigi egyenetlen betonfelület alkalmatlan volt a táncpróbákra. A terem fűtését előreláthatólag saját forrásból is meg tudjuk majd oldani. Ezúton is köszönetet mondunk az anyaországi támogatásért.”

dózsa
Kárpátalja hetilap