Székelyek Nagy Menetelése: elindult a szekérkaraván

A Maros megyei Makfalváról elindult csütörtökön az a szekérkaraván, amely 36 településen áthaladva, közel 150 kilométert megtéve érkezik meg vasárnap a Székelyek Nagy Menetelése egyik helyszínére.

Márton Zoltán, Makfalva a Magyar Polgári Párt (MPP) színeiben megválasztott polgármestere elmondta, hat szekérrel indult el a harmincfős csapat, amely a toborzást is célul tűzte ki maga elé. A szekeresek hangosító berendezést is visznek magukkal, amelyen a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által készített mozgósító hanganyagokat sugározzák.
„A szekereket egységesen zöldre festettük, székely és magyar zászlókat tűztünk rájuk, a lovak fel vannak cicomázva székely és nemzeti színű szalaggal, és aki tehette, népviseletet öltött” – ecsetelte a polgármester, aki maga is tagja a szekeres csapatnak. Hozzátette, ott van a szekeresek között Makfalva alpolgármestere és református lelkésze is.
A polgármester elmondta, Makfalván rezesbanda búcsúztatta a felvonulókat, és további öt településen számítanak fúvószenekaros fogadtatásra. Hozzátette, más szekeresek, sőt huszár hagyományőrzők is csatlakoznak hozzájuk az út során.

Szilvapálika és kürtőskalács

A felvonulók számára az esti órákban Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet igazgatója szervez díszes fogadtatást Székelyudvarhelyen. „Szilvapálinkával és kürtőskaláccsal várjuk a szekereseket, ahogy ez illik a székely közösségekben” – nyilatkozta az MTI-nek Szász Jenő, aki azt is elmondta, az egész társaságot vacsorára hívta. „A karaván bátorítást adhat további székely embereknek arra, hogy útra keljenek vasárnap, és sikeres legyen a nagy menetelés” – jelentette ki Szász Jenő.

Szimpátiatüntetések

Budapesten és további négy magyarországi városban is tartanak szimpátiatüntetéseket a székelyföldi autonómiáért a Székely Nemzeti Tanács által szervezett Székelyek Nagy Menetelésével egy időben, vasárnap – jelentették be közös sajtótájékoztatójukon a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Székelyföldért Társaság (SZT) vezetői csütörtökön Budapesten.
Bencze Izabella CÖF-alapító, a fórum szóvivője elmondta, közös céljuk a Romániában tervezett közigazgatási átalakítás megbénítása és a területi autonómia létrehozása. Álláspontja szerint Románia több nemzetközi egyezményt is megsértene a tervezett közigazgatási átszervezéssel, amellyel egyebek mellett erőszakosan változtatnák meg a régiókon belüli nemzetiségi arányokat.
Emlékeztetett az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének korábbi határozatára, amely szerint különleges státuszt kell élvezniük azoknak a nemzetiségi kisebbségeknek, amelyek egy régión belül többségben vannak. Hozzátette, 1996-ban Magyarország és Románia is aláírta a kisebbségvédelmi megállapodást, ám a románok ehhez egy olyan megjegyzést fűztek, amely szerint nem kötelesek biztosítani a székelyek területi autonómiához való jogát. Mint fogalmazott, ha az autonómia megadása nem kötelező, de azt nem is tiltja semmi, akkor annak megadása csak jóindulat, a békés egymás mellett élés szabályainak betartása és 21. századi gondolkodás kérdése. Az EU számos országában létezik területi autonómia – tette hozzá. Bencze Izabella bírálta az EU-t, amiért „lemosta magáról a kérdés elbírálását”.

A román kormány nem veszi figyelembe a viszonyokat

György-Mózes Árpád, az SZT elnöke szerint a román kormányok mindenkor nemzetállammá kívánták alakítani Romániát, így Székelyföldet nem fejlesztették, hátha elvándorolnak onnan az emberek. Ám mivel a székelyek ennél makacsabbak, a régiókat ezúttal úgy alakítanák ki, hogy az ott élő székelyek kisebbségbe kerüljenek.
Az SZT elnöke elmondta, a román kormány az etnikai viszonyokat bevallottan nem kívánja figyelembe venni, Románia ezzel szembemegy uniós kötelezettségvállalásaival, a békeszerződésekkel és az ENSZ-egyezményekkel is. Kifogásolta, hogy „az EU-t nem érdekli a kisebbségek helyzete”, és a román kormány sem akarta átvenni az SZNT petícióját, csak miután 30 ezer aláírást is csatoltak hozzá. Álláspontja szerint felesleges egyoldalúan leveleket küldeni a román kormánynak, hiszen a március 10-én készült petíciójukra sem válaszoltak, így újabbat nem nyújtanak át. A román kormány nem engedheti meg magának, hogy 700 ezer székely véleményét figyelmen kívül hagyja – tette hozzá.
László Lajos, az SZT titkára elmondta, hogy a budapesti Hősök terén lesz a gyülekező vasárnap délelőtt 10 és 11 óra között. Onnan vonulnak át a román nagykövetséghez, ahol déli 12 órakor kezdődik a rendezvény, összehangolva a háromszéki demonstrációval. Hangsúlyozta, csak akkor lehet eredményes az akció, ha sokan vesznek részt benne.
A vidéki rendezvényeket Szolnokon, Debrecenben, Keszthelyen és Sárospatakon szervezik. A székelyföldi autonómiáért a világ több mint húsz városában, számos kontinensen tartanak szimpátiatüntetést. A CÖF a vasárnapi demonstráció után petíciót készít, amelyet eljuttatnak a román kormányhoz.

Székelyek Nagy Menetelése

A székelyek vasárnapra meghirdetett nagy menetelésén a Brassót Bákóval összekötő 11-es országút székelyföldi szakaszán 15 pontból indulnak el székely zászlós menetoszlopok a szomszédos települések felé, amelyek – egymással szembetalálkozván – több mint ötven kilométeres összefüggő oszlopot alakítanak ki. A Székely Nemzeti Tanács által meghirdetett, az autonómiát népszerűsítő felvonulás szervezésében valamennyi erdélyi magyar politikai szervezet részt vesz.

Forrás: MTI