Szent Katalin-bál a Pásztor Ferenc Házban

Szent Katalinról nevezte el azt a bált a beregszászi római katolikus egyházközség, melyet november 24-én rendezett meg a Pásztor Ferenc Közösségi Ház nagytermében. A szervezésben nagy részt vállaltak a Pásztor Ferenc és a Lisieux-i Kis Szent Teréz Római Katolikus Kollégiumok diákjai.

A bál névadójáról Molnár János esperes-plébános mondott néhány gondolatot köszöntő beszédében: „November 25-én Alexandriai Szent Katalin szűz és vértanú emléknapját üljük. A hagyomány szerint Alexandriában született. Szellemi adottságokban és bölcsességben, valamint lelkierőben egyaránt ékeskedett. Maxentius császár halállal fenyegette mindazokat, akik nem áldoznak a bálványoknak. Katalin a császár előtt keresztet vetve értésére adta, hogy keresztény. Bátran vallomást tett arról, hogy egyedül az Úr Jézus Krisztust követi, mert a filozófusok és a költők műveinek tanulmányozása során felismerte e világ bölcsességének hiábavalóságát. 305 körül szenvedett kegyetlen vértanúságot Alexandriában. Holttestét a róla elnevezett Sínai-hegyi kolostorban tisztelik.”

Felhívta a figyelmet arra, hogy Szent Katalin közbenjárását rendszeresen kérve és példáját követve megerősödhetünk hitünkben és állhatatosságunkban.

Szilágyi Mátyás, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja köszöntőjében elmondta, hogy fontosnak tartja a hagyományok élő közösségben való megőrzését, amit rendszeresen tapasztal immár több éve a Pásztor Ferenc Házban megszervezett bálok alkalmával.

A Katalinok sem maradtak köszöntés nélkül: egy szál rózsát vehettek át a szervezőktől.

Varga Attila, a Szent Anna Karitász vezetője ismertette a jelenlévőkkel az általuk szervezett rászorulók és egyedülállók karácsonyi ünnepségének tervezetét, melyet egy-egy tombola vásárlásával támogathattak a bálozók.
A rendezvényen fellépett Bárdos Tamás, aki hegedűjátékával lepte meg a közönséget, valamint Seres Tímea két dal előadásával emelte a rendezvény színvonalát.

Ezt követően a közönség a Harmónia táncegyüttes két tagjának, Kacsur Gergőnek és Vetrova Alexandrának a nyitótáncát csodálhatta meg a közönség, akiket Ficaj Volodimir készített fel.

Az este pohárköszöntővel folytatódott, majd kezdetét vette a zene és a tánc, hiszen színpadra lépett a Szatmáriék együttes.

A rendezvényen bálkirályt és -királynőt is választottak. Ez alkalommal Butella Éva, a lánykollégium egyik vezetője lett a bálkirálynő, Vári Norbert kollégista pedig a bálkirály.

A Katalin-bál emlékezetes és méltó búcsúztatója volt az ősznek, illetve lezárása az évközi időszaknak. Hamarosan itt az advent, amely majd új, friss szelet fúj az egyházközség tagjainak életébe és segít ráhangolódni a karácsonyra.

Bunda Fehér Rita
Kárpátalja.ma