Szikra 2019 – Elindult a közönségszavazás

Elindult a közönségszavazás a 2019-es Szikra-díj shortlistre került produkcióira. A keresztény könnyűzene legrangosabb megmérettetésén öt kategória jelöltjeire várják a közönségszavazatokat a www.szikraprojekt.hu weboldalon.

Immáron harmadik alkalommal hirdették meg a keresztény könnyűzene legrangosabb seregszemléjét, a Szikra-díjat. A szakmai zsűri öt kategóriában – legjobb előadás, legjobb dal, legjobb dalszöveg, legjobb dicsőítő dal, legjobb videóklip – választotta ki a shortlistre jutott produkciókat. A közel 100 nevezésből 15 produkció jutott a döntőbe, közülük választja ki a zsűri, az adott kategória végső győztesét.

Egy pályázó sorsáról azonban a közönség dönt, ugyanis a döntőbe jutott produkciók közül azé lesz a közönségdíj, aki a legtöbb szavazatot gyűjti. Voksolni február 10. és 15. között a www.szikraprojekt.hu oldalon lehet.
A kategória-díjakat, az életműdíjat és a közönségdíjat egy ünnepélyes díjátadó gála keretén belül, 2019. február 22-én adják át.

A Szikra-díjat eddig két alkalommal, 2016-ban és 2018-ban ítélték oda, a legkiemelkedőbb keresztény könnyűzenészeket díjazva. Szikra-díjjal büszkélkedhet többek között a Keresztkérdés zenekar, Oláh Gergő, Havas Lajos – Bolyki András, a Helyes_Beat, az Új forrás Etno-Gospel, a Magidom, Sillye Jenő, Cserpes Abigél Sára, az Unless zenekar, Durkó Heléna – Ferencz Péter, a Pünkösdi Zenei Misszó, Petrőcz Rafael Mikes (Tibes) és Pajor Tamás.

A legnívósabb, keresztény szellemiségű alkotók és előadók elismerését célzó kezdeményezés az amerikai GMA Dove Awards mintájára, és szakmai partnerségével jött létre. A Szikra-díj célja a keresztény zene magyarorszagi tehetségeinek elismerése, a zenészek szakmai fejlődésének elősegítése és új alkotások inspirálása.

Szikra-díj, a keresztény zene ünnepe!

A 2019-es Szikra-díj döntősei:
Legjobb dal:
1. Szoboszlai Lea Mónika – Fontos dolgok
2. Oláh Gergő – Hozzád bújnék
3. Keresztkérdés – Az álom is elég
4. The Sign – Tékozló
5. Cserpes Abigél Sára – Joy

Legjobb dicsőítő dal:
1. Révész Dániel – Méltó Jézus
2. Fóris Rita – Hozzád jövök
3. PZM – Élek

Legjobb előadás:
1. Tóth Kata – Egy lépést teszek
2. Magidom – Királydráma
3. Staykids – Bone of my bones

Legjobb dalszöveg:
1. Benyhe Róbert – Királydráma
2. Szoboszlai Lea Mónika: Fontos dolgok
3. Kübler Dániel – Nem véletlen
4. Gerissimo – Eső
5. Madarász Noémi – Mégis

Legjobb videóklip:
1. Hidden Kingdom: Az idő
2. Keresztkérdés: Száraz Lábbal
3. Unless: Változás

A Szikra-díj csapata