Szobor a harangöntőnek

Hazajöttem, végre itthon. Békét hozott e karácsony…” – hangzott Nagy István református lelkész verse a kisgejőci szoboravató ünnepségen.

Egry Ferenc világhírű harangöntő mester mellszobrát felavatták szülőfalujában. A harangöntő életét röviden Benkő Lenke, az Egry Ferenc Oktatási-Nevelési Komplexum igazgatója ismertette. „Kutatásaink során 66 harangot találtunk Kárpátalján, 44-et Csehországban és Szlovákiában, 49-et a Tiszán inneni kerületben, egy harangja pedig a csendes-óceáni szigetvilágban szólítja a híveket minden kondulásával” – mesélte az igazgató.

Szűcs Pálma polgármester elmondta, hogy Magyarország Ungvári Főkonzulátusa révén 300 ezer forint támogatásból sikerült felállítani a község büszkeségének mellszobrát. „Miután a falu főutcája és ez év szeptemberétől már az iskola is Egry Ferenc nevét viseli, nagy öröm, hogy most egy szoborral is kifejezhetjük tiszteletünket irányába” – hangsúlyozta.

Czikó Anita konzul megköszönte, hogy részese lehet a történelmi pillanatnak, mikor a mester, ha ugyan jelképesen is, de visszatér szülőfalujába. A műalkotás leleplezését a református és görögkatolikus templomok Egry Ferenc által öntött harangjainak zúgása tette feledhetetlenné. A szobor a mester egykori kastélyának kertjében kapott helyet, ahol ma iskola működik. Alkotója, Szilágyi Sándor elmondta, hogy a műkőből készült mellszobor egy harang alakú üreges posztamensen áll. Terveik között szerepel, hogy Egry Ferenc címere és a mester tiszteletére írt vers is helyet kapjon még rajta.

A szoboravató ünnepség az oktatási-nevelési komplexum és a kisgejőci Gyöngykaláris Kórusiskola diákjainak, valamint a Kikelet együttesnek a megzenésített verseivel zárult.

Bogáthy Boglárka

Kárpátalja.ma