Templom a következő hétszáz évre

Mindenszentek ünnepén szentelik fel a brazil Padre Marcelo Rossi kezdeményezte óriástemplomot. Nyolc évnyi építkezés, hatalmas pénzösszegek, megszámlálhatatlan ima és fogadalom meghozta a gyümölcsét. Felszentelés előtt áll Sao Paulo legnagyobb temploma. A nagy ívű projekt mögött a médiasztár Padre Marcelo Rossi, az evangelizáció „csodafegyvere” áll – adja hírül a német KNA hírügynökség.
30.000 négyzetméter területen épült meg a komplexum, mely fedett részében 20.000 és szabadtéren további 80.000 főt tud befogadni. Ezzel a Szűzanya oltalmába ajánlott Mae de Deus a Latin-Amerika legnagyobb temploma cím várományosa lett.
Padre Rossi 2004-ben 2 millió euróért vásárolta meg egy egykori sörgyár területét Sao Paulo déli részén. DVD-iből és CD-iből befolyó jövedelmeit ettől kezdve a projektre szentelte. Az építkezés azonban valódi pénznyelőnek bizonyult, és a befejezés egyre csúszott. Úgy tűnt, még Padre Rossi hatalmas bevételei – a 90-es évek óta 14 millió CD-je fogyott el, két bibliai témájú filmje pedig a brazil mozitörténet rekordjait döntötte meg – sem elegendők a befejezéshez.
Rossi minden héten hallgatók millióit éri el tévés és rádiós szentmiséivel. Az egykori sportoló komoly sorscsapásokon keresztül jutott el a hitre és vált a karizmatikus megújulás vezető erejévé Dél-Amerikában. A brazil katolikus egyház benne látja annak az esélyét, hogy megállíthatja a hívek tömegeinek átvándorlását a pünkösdi felekezetekhez.
Padre Rossi a modern médiumok széles választékával él. A vasárnapi TV Globon sugárzott „csináld velem” szentmisék karaoke-jellege magával ragadó. Rossi az evangelizáció eszközeként alkalmazza a rádióadásokat és az internetes közösségi oldalakat is.
Legnagyobb sikerét mégis egy már holtnak beharangozott médium hozta. A Padre egy baleset miatt hónapokra ágyhoz kötötté vált, ami lehetővé tette számára a csendes elmélyülést, ennek gyümölcseként jelent meg első könyve 2010-ben. „Agapé” címmel írja meg gondolatait a keresztény szeretetről, testvériességről, barátságról, együttérzésről a János-evangéliumból kiindulva, és szembesíti a mindennapok valóságával, az egyszerű emberek itt és most világával. Abban az országban, ahol nagyon magas az analfabetizmus aránya, ahol a könyvek népszerűsége csekély, Padre Rossi könyvéből 8 millió példányt értékesítettek. Rossi itt is továbbment egy lépéssel – könyvét gyerekek számára is élvezhető formába hozta, és kiadta a CD és DVD kíséretet a könyvhöz.
A milliós bevételekkel megvalósult az addig lehetetlennek tűnő vállalkozás: felépült az Istenanya templom. 44 méter magas kereszt Sao Paulo egyik legforgalmasabb útja mellett elhelyezkedő területen áll. A templomépület, melynek kék-fehér tetőzete kissé cirkuszi sátorra emlékeztet, várhatóan Sao Paulo egyik emblematikus épülete lesz.
Forrás: Magyar Kurír