Templomszentelés Tiszakeresztúrban

Egy templom vagy közösségi ház felépítése mindig azt bizonyítja, hogy az adott település, s annak közössége élő, tevékeny, fejődésre képes.

Ennek adta tanúbizonyságát az elmúlt hétvégén a nagyszőlősi járási Tiszakeresztúri Görögkatolikus Egyházközség, mely új templomát szentelte fel.
A Nagyszőlőstől 15 km-re, közvetlenül Tiszaújlak előtt fekvő, kissé oldalra eső település első írásos emléke 1188-ból származik. Az elmúlt évszázadokban a tatárok többször is feldúlták falut, majd a román invázió és a málenykij robot tizedelte meg a településen élőket. Tiszakeresztúr lakói aktívan részt vettek a Rákóczi- és az 1848–1849-es szabadságharcokban, az első- és második világháborúban.
A község lakóinak többsége református vallású, templomukat az 1870-es tűzvészben elpusztult, középkori eredetű római katolikus templom maradványainak felhasználásával építették fel a XIX. század második felében.
A református felekezet mellett minden időben volt egy kisebb görögkatolikus közösség is, melyet az egyházi összeírások, mint Tiszaújlak fíliáját, 1806-ban említenek először. Akkor 27 görögkatolikus élt a településen.
Idővel a közösség száma is nőtt, 1847-ben 40-en, 1915-ban 49-en, 1947-ben 56-an vallották magukat görögkatolikusnak Tiszakeresztúrban. Jelenleg 120 híve van az egyházközösségnek, melyet 2008-ban jegyezték be államilag.keresztúr.templom.1jpg
Az egyházközség 2011-ig Tiszaújlak fíliájaként működött, majd Salánk fiókegyháza lett.
A településen élő görögkatolikusok úgy döntöttek, hogy saját templomot építenek, melynek alapkövét 2009-ben szentelte meg Milan Šašik, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye püspöke.
Az évekig tartó építkezésben a hívek adománya és társadalmi munkája mellett anyaországi és ausztriai segítséget is kapott az egyházközség. Az osztrák Kirche in Not szervezet mellett anyagi támogatást nyújtott a templom felépítéshez a magyar kormány, a Hajdúdorogi Görögkatolikus Egyházmegye és a Magyar Püspöki Kar.
Az új templomot – mely a Kenethozó asszonyok titulusát kapta –, valamint annak oltárát az elmúlt vasárnap szentelte fel Milan Šašik, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye és Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Görögkatolikus Egyházmegye püspöke a Beregszászi Magyar Esperesi Kerület papságának és híveinek jelenlétében. Az eseményt megtisztelte jelenlétével dr. Nagy Ignác, Magyarország Beregszászi Konzlátusának konzulja, Bendász Dániel nyugalmazott esperes, Sipos József helyi református lelkész, valamint Németh Sándor benei plébános.
A templom építése ugyan befejeződött, de még további munkálatok és feladatok várnak a tiszakeresztúri görögkatolikusokra: az ikonosztázion felépítése, a falak kifestése, az új padok elhelyezése, s mindenekelőtt az a nemes küldetés, hogy hívő, imádkozó keresztényekkel töltsék meg Isten házát.

Marosi Anita
Kárpátalja.ma