Tiltás helyett megosztanák a füstöt a vendéglátóhelyek

 

Az ország gazdasági érdekeivel ellentétes lenne, ha a kocsmákból és éttermekből kitiltanák a dohányosokat, inkább meg kell osztani a vendéglátóhelyeket az ügyben – közölte a Magyar Vendéglátók Ipartestülete (MVI) pénteken az MTI-vel. Az MVI szerint felelőtlenség, hogy egyéni indítványként kerül az országgyűlés elé a nem dohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvény módosítási javaslata. Ezzel a beterjesztő kikerüli az előzetes egyeztetést a parlamenti bizottságokkal, a vendéglátós szakma és a civil szervezetek képviselőivel.

 

Mindez a kormány programjával ellentétes hatást vált ki, hiszen a teljes dohányzási tilalom – amennyiben megszavazzák – újabb csapást mér a recesszió sújtotta ágazatra, akár 30-40 százalékos forgalomcsökkenést is okozhat az amúgy is alacsony átlagos kihasználtsággal üzemelő éttermeknek, ezáltal pedig megnő az alkalmazottak elbocsátása, illetve a vendéglátóegységek bezárása – áll a közleményben.

Az ipartestület emlékeztet arra, hogy az 1999-ben elfogadott, a nem dohányzókat védő törvény szerint jelenleg el kell különíteni egymástól a dohányosokat és a nem dohányzókat. A szakmai szervezet meggyőződése, hogy a jelenlegi kilátástalan gazdasági helyzetben nem szabad a teljes tiltást bevezetni, viszont már több éve kérik, hogy a jelenlegi szabályozás módosítását.

Javaslatuk az, hogy minden vendéglátóegység a bejárata előtt legyen köteles tájékoztatni a vendéget arról, hogy az üzlet füstmentes, illetve az üzletben füstmentes és dohányzó terem is van, vagy az üzlet csak dohányzó vendégeket fogad, illetve, hogy a helyiségek füstszűrő berendezésekkel vannak felszerelve.

Forrás: MTI