Túszejtés a Budapest-Moszkva nemzetközi gyorson

Túszul ejtette három horvát nemzetiségű útitársát Ukrajna területén egy részeg szerb férfi vasárnap este a Moszkva-Budapest nemzetközi gyorsvonaton. A férfi azzal fenyegetőzött, hogy végez horvát utastársaival.

A túszejtés a nyugat-ukrajnai Lemberg (Lviv) pályaudvarán történt, ahová a Moszkva-Budapest expresszvonat helyi idő szerint este kilenc óra körül futott be. A nemzetközi gyorsvonat hatos számú kocsijának utaskísérője azzal riasztotta a helyi vasúti rendőrséget, hogy az egyik utas bezárta társait a fülkébe, és a folyosón késsel hadonászva találkozót követel a helyi rendőrség munkatársaival – közölte hétfőn Szerhij Jefremov, a lembergi vasúti vonalfőnökség rendőrségi szóvivője.

A jelentés szerint a helyszínre rövid időn belül kiérkező rendőrök megállapították, hogy a túszejtő utas egy 34 éves, idegesen viselkedő, ittas szerb állampolgár, aki fülkéjében túszul ejtette három horvát állampolgárságú útitársát, és találkozni akar hazája kijevi nagykövetségének munkatársaival, egy orvossal és az ukrán hatóságok képviselőivel.

A szerb férfi azzal fenyegetőzött, hogy végez horvát utastársaival vagy magával, ha nem teljesítik a követelését – nyilatkozta a szóvivő, aki szerint a helyszínre hamarosan megérkezett az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) Lemberg megyei terrorelhárító egysége. A különítmény szakemberei két órán át tárgyaltak a szerb túszejtővel, aki végül elengedte foglyait.

Az elkövetőt a lembergi vasúti rendőrség központjába szállították, és az ügyben az ukrán hatóságok vizsgálatot indítottak. A Moszkva-Budapest gyorsvonat 2 óra 15 perc késéssel folytatta útját Lembergből.

 Forrás: MTI/magyarorszagon.hu