Űrhajó amerikai és európai összefogással. Épül az Orion

Nem egy olvasónk szögezhette szemét gyermekkorában a tévéképernyőre, amikor az Őrjárat a kozmoszban – Az Orion űrhajó fantasztikus kalandjai c. nyugatnémet sci-fi sorozat lebilincselően érdekes epizódjait sugározták.

A fényévek százait, ezreit átszáguldó jövőbeni űrhajó bátor – bár az űrflotta szabályzatát felettébb rugalmasan kezelő – asztronautái újra és újra megmentették a jó öreg Földet a világegyetem távoli zugából támadó megátalkodott, agresszív idegen lényektől, az ún. varangyoktól. Az idén pedig – ha minden jól alakul – valóban elstartol bolygónkról az amerikai–európai koprodukcióban megépülő Orion űrhajó – mely ugyan nem fényévnyi utakra indul, ám remélhetőleg bejárja Naprendszerünk közelebbi területeit.
Amióta 1972-ben az Apollo–17 holdkompjának visszatérő fokozata felemelkedett égi kísérőnk kráterek szabdalta felszínéről, összekapcsolódott az anyaűrhajóval, majd a kozmonauták – búcsút véve a Holdtól – nekivágtak a hazafelé vezető háromnapos útnak, egyetlen, fedélzetén embereket szállító űrhajó sem hagyta el az alacsony föld körüli pályát. Pedig mint az ugyancsak érdekfeszítő, Kennedy Űrközpont jelentkezik c. amerikai filmsorozat egyik főszereplője kifejtette, egészen más, ha robotokat küldünk a világűr mélyebb területeinek a feltárására, vagy mi magunk repülünk oda, felkutatni azokat. Ám három évvel ezelőtt végre megkezdték az Orion űrhajó új, remélhetőleg végleges változatának a megépítését, mellyel hosszú időtartamú, mélyűri repüléseket hajthatnak végre a közeljövőben.
A történet kezdetei századunk első évtizedére nyúlnak vissza, amikor a NASA (az Amerikai Egyesült Államok Nemzeti Légügyi és Űrhajózási Hivatala ) a Constellation program keretében megkezdte az Orion kifejlesztését, méghozzá két változatban. A hatfős személyzettel repülő variáns a tervek szerint a Nemzetközi Űrállomást szolgálta volna ki, míg a négyfős változat a tervezett Altair holdkomppal felszerelve ismét embereket juttatott volna el kísérő égitestünk felszínére. A NASA 2009-ben úgy döntött, hogy előbb a holdutazásra indítandó űrhajót építi meg, így a második változat tervét „talonba tették”, majd egy újabb módosítással kettő-négy fősre tervezték át az űrhajót, melynek prototípusát 2009-ben mutatták be a nagyközönségnek Washingtonban. Ezután pedig visszaszállították a floridai Kennedy Űrközpontba, további tesztelések elvégzésére. Első repülését 2016-ra, első holdutazását 2020-ra, míg a vele végrehajtott első Mars-expedíciót a 2030-as évekre tervezték. Az Oriont az elképzelések szerint egy új hordozórakétával, az Ares-szel állították volna pályára, ám négy évvel ezelőtt törölték a Constellation programot az Ares és az Altair programokkal együtt, az űrhajó fejlesztését viszont tovább folytatták. Miközben megkezdték az eddigiektől nagyobb tolóerejű Space Launch System hordozórakéta kifejlesztését.
orionkep2A legújabb változatú Orion – teljes és eléggé terjedelmes nevén: Orion Multi-Purpose Crew Vehicle (MPCV) – édes anyanyelvünkön Többcélú Személyszállító Eszköz – tervezését három éve kezdték meg, s a szakemberek szerint tízszer biztonságosabb startolásra és landolásra lesz képes, mint az 1980-as években „csatasorba” állított űrrepülőgép-család tagjai. Az űrhajó csúcsán elhelyezett, az űrhajósokat magába fogadó személyzeti egységét (az űrkabint) a NASA, a hozzá kapcsolódó szerviz modult (a műszaki egységet) pedig az ESA, vagyis az Európai Űrügynökség fejlesztette ki.
A csaknem tíztonnás személyzeti egység – az Apollo felépítéséhez hasonlóan – kúp alakú, ám amellett, hogy jóval modernebb műszerekkel, berendezésekkel látták el, nagyobb is, mint legendás elődje, s míg a három űrhajóssal repülő Apollo legnagyobb szélessége 3,9 méter volt, addig az Orion öt méter legnagyobb szélességű személyzeti egységében négy asztronauta repül majd fel a bolygóközi térbe. A többször felhasználható, ám csak az alacsony föld körüli pályán használható űrrepülőgépektől eltérően egyedül a személyzeti egység fog visszatérni bolygónkra, s az Apollo kabinjához hasonlóan három, egyenként 35 méter átmérőjű ejtőernyővel ér majd földet, pontosabban vizet, lévén, hogy az amerikai személyzeti egységek a Csendes-óceánon landolnak. A nagyméretű főernyők mellett viszont két kisebb segédernyőt is alkalmazni fognak a biztonságosabb leereszkedés érdekében.
Folytatva a régi és az új űrjármű egybevetését: Az Apollo szerviz moduljának az átmérője megegyezett a személyzeti egység legnagyobb átmérőjével, az Orionnál azonban a műszaki egység – a maga 4,5 méteres szélességével – keskenyebb, mint a kabin. Azért döntöttek emellett a megoldás mellett, hogy a hordozórakéta legfelső, az űrhajóhoz csatlakozó fokozatának a burkolata alatt – összecsukott állapotban –elférjen a szerviz modulhoz kapcsolódó négy napelemtábla, melyek az utolsó rakétafokozat leválása után fognak kinyílni, biztosítva a kozmikus jármű energiaellátását (az Apollo esetében üzemanyag-cellák termelték az energiát).
A műszaki egység kifejlesztéséhez az Európai Űrügynökség ATV (Automated Transfer Vehicle) automata teherűrhajóját vették alapul, melyet a Nemzetközi Űrállomás ellátására használnak, s az Ariane–5 hordozórakéta legnagyobb tolóerejű változatával lövik fel a Francia Guayanában (Cayenne-ben) található Kourou-i űrközpontból. A teherűrhajó alsó részében, a szerviz modulban található az ATV saját hajtóműve, az űrhajó repüléselektronikájának a nagy része, az elektromos rendszer az akkumulátorokkal, a kommunikációs felszerelés, a párhuzamos számítógépes hálózat. Itt kapnak helyet az ATV hajtóművének az üzemanyagtartályai, illetve a Nemzetközi Űrállomásra szállított víz és levegő tartályai, s belőle nyúlnak ki a napelemtáblák. A műszaki egység fölött van a rakodótér, itt helyezik el az űrhajósoknak szállított utánpótlást (élelmiszert, ruházatot), kísérleti eszközöket, műszereket. A raktér elkeskenyedő csúcsán pedig dokkolóegység található, mellyel a teherűrhajó az űrállomáshoz kapcsolódik.
Az Orion szerviz modulja lényegében az ATV átalakított műszaki egysége, egy új, nagy tolóerejű hajtóművel, az űrhajó vezetési, irányítási és navigációs rendszerével, melyek alkalmassá teszik az űrhajót a mélyűrben való haladásra. Az Orion tesztrepülésére ez év szeptemberében kerül sor, még személyzet nélkül, amikor is – a tervek szerint – az űrhajót az alacsony föld körüli pálya fölé lövik, olyan távolságba, amilyen messzire negyven éve nem repült még embert szállító űrhajó, s ha a kísérletek sikerrel záródnak, 2017 után az Orion már személyzettel a fedélzetén startol el a Kennedy Űrközpontból, irányt véve a Hold, később pedig a Mars felé.
Újfalussy Géza
Kárpátalja.ma