Vád alatt az exrégiós parlamenti képviselőjelölt

Bűnügyi eljárást indított a Kárpátaljai Megyei Ügyészség Mihajlo Lakatos megyei tanácsi képviselő ellen Ukrajna Büntetőtörvénykönyve 191. paragrafusának 4. része alapján.

Az ua-reporter.com a megyei ügyészség sajtószolgálatára hivatkozva azt írja, hogy a képviselő a Beregszászi Erdőgazdaság (Берегівське лісове господарство) igazgatójaként 2006 és 2010 között hivatali helyzetével visszaélve hűtlenül kezelte az állami tulajdont, közel 90 ezer hrivnya kárt okozva ezzel.

Az esetről beszámoló megyei ukrán nyelvű sajtó emlékeztet, hogy Mihajlo Lakatos a közelmúltig a Régiók Pártjának (PR) tagja, a kormánypárt beregszászi járási vezetője volt. Ugyancsak ismeretes, hogy a közelmúltban bejegyezték független parlamenti képviselőjelöltként a Nagyszőlős központú egyéni választókörzetben.

A mukachevo.net értesülései szerint Lakatosnak az általa vezetett erdőgazdaság földjei miatt kellett távoznia a hatalompártból, s emiatt gyűlt meg a baja a törvénnyel is. A képviselőjelölt ugyanis állítólag ellenezte a földterület bérbeadását 25 évre a Hubert vadászklubnak. Érdekes, hogy a szóban forgó vadászklubnak tagja egyebek között Olekszandr Ledida, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal elnöke és Sztepan Derkacs megyei tanácsi képviselő, a PR megyei tanácsi frakciójának tagja – írja a mukachevo.net a társadalmi szervezetek egységes nyilvántartására hivatkozva.

zz
Kárpátalja