Vatikán

Korlátozások mellett tartják meg a karácsonyi liturgiákat a Vatikánban

Sorozatban a második éve korlátozások mellett tartják meg majd a karácsonyi liturgiákat a Vatikánban a koronavírus-járványt övező aggályok miatt – jelentette be Matteo Bruni vatikáni szóvivő.

Bruni elmondta: tavalyhoz hasonlóan az idén is korlátozott lesz azoknak a hívőknek a lélekszáma, akik részt vehetnek a Ferenc pápa által a Szent Péter-bazilikában celebrált liturgiákon. Viszont valamennyi szertartást  élőben közvetítik majd a közösségi médiumokban és több más platformon is.  

Bár a Vatikánba egyelőre csak védettségi igazolvánnyal lehet belépni, a karácsonyi időszakra és az általános audienciák idejére várhatóan felfüggesztik ezt a megszorítást.     

A Ferenc pápa által celebrált éjféli mise a hagyományos időponttól eltérően 19.30-kor kezdődik majd. A döntés okát nem tudni, ugyanis a tavalyi évvel ellentétben az idén nincs kijárási korlátozás.

Karácsony első ünnepén délben a katolikus egyházfő ismét várhatóan a Szent Péter-bazilika erkélyéről mondja el hagyományos Urbi et Orbi (A városnak és a világnak) üzenetét és áldását, bár ez még megerősítésre vár.

December 10-én felkapcsolták a karácsonyfa és az életnagyságú betlehemi jászol fényeit a Szent Péter-téren, és ezzel megkezdődött az ünnepi időszak a Vatikánban.

Az idei karácsonyfa 113 éves, 28 méter magas és 8 tonnát nyom. A lucfenyő a trentói érsekségben található Andalóból érkezett. A betlehemi jászol Dél-Amerikából, az Andok térségéből, Peru Huancavelica tartományának Chopcca falujából került Rómába. Több mint harminc darabból áll, és öt neves perui művész készítette.

Forrás: MTI