Videó- és fotópályázatot hirdet a Rákóczi Szövetség

A Rákóczi Szövetség pályázatot hirdet Kárpát-medencei, valamint a diaszpórában élő középiskolások és egyetemisták részére a karácsonyi, újévi és farsangi ünnepkörök színes bemutatására.

Télen az év végéhez közeledve nem csak a természet, de mi, emberek is utolsó energiatartalékainkat éljük fel. Ilyenkor hajlamosak vagyunk bezárkózni, ezen sajnos a járványhelyzet miatti korlátozások sem segítenek. A Rákóczi Szövetség azonban lehetőséget kínál a fiatalok számára, hogy megmutassák egymásnak és a világnak, hogy ez az időszak is lehet élettel és vidámsággal teli. A Szövetség eddigi legnagyobb felkínált nyereményével szeretné ösztönözni a középiskolásokat és egyetemistákat, hogy színes és izgalmas módon mutassák be a közelgő ünnepek világát és helyi szokásaikat.

1. A pályázat célja

A fiatalok buzdítása, hogy bemutassák a téli időszak helyi magyar szokásait, ezzel erősítve a Nemzeti Összetartozás Évében, hogy minden régiónak megvannak a saját hagyományai, tradíciói, amit a fiatalok tisztelnek és őriznek. Pályázni fotóval és videóval lehet. A nyertes pályázók elektronikai eszközökre fordítható pénznyereménnyel gazdagodnak.

2. A pályázat tárgya

A téli ünnepkörökkel (karácsony, szilveszter, farsang) kapcsolatos helyi szokások, ételek, hagyományok, különleges történetek bemutatása.

3. A pályázók köre

Kárpát-medencei és a diaszpórában élő középiskolások és egyetemisták.

4. A pályázatban be kell mutatni

1. egy-egy jellegzetes helyi hagyományt, ételt, különleges történetet

2. a magyar kultúra téli ünnepkörére jellemző szokást

3. a Rákóczi Szövetség középiskolai szervezeteit

5. A pályázat nyereménye

     Videó:

1. helyezett: 1.000.000 forint (csapattagok létszámától függően arányosan oszlik el)

2. helyezett: 500.000 forint (csapattagok létszámától függően arányosan oszlik el)

3. helyezett: 300.000 forint (csapattagok létszámától függően arányosan oszlik el)

    Fotó:

1. helyezett: 300.000 forint

2. helyezett: 200.000 forint

3. helyezett: 100 000 forint

Az 5 legjobb fotón és videóban szereplő fiataloknak Kárpát-medencei jutalomkirándulást ajándékozunk

 6. A pályázatok elbírálása

A Rákóczi Szövetség által kinevezett zsűri 2 kategóriában (videó, fotó) dönt a beérkezett pályázatok nyerteseiről.

A fotópályázatra egyéni jelentkezők pályamunkáit várjuk. A videó elkészítésénél csapatok közös pályamunkáira számítunk, de videóval egyénileg is pályázható.

Fontos szempont, hogy minél több személy szerepeljen a videóban/képen, többletpont jár, ha közösségek, tanárok is szerepelnek a felvételeken.

7. A pályázat időtartama:

2020. december 3. – 2021. január 31.

8. A pályázat beküldési módja, helye és ideje:

Az alkotásokat a Rákóczi Szövetség oldalán található felületre kell feltölteni 2021. január 31-ig. Az alábbi adatokat szükséges feltüntetni:

  • az alkotó nevét, életkorát, email címét, telefonszámát, középiskolásoknak az osztályt
  • az alkotás címét / mottóját
  • a pályázati kategóriát (fotó, videó)

Pályázaton való résztvétel 

Egy személy vagy csapat legfeljebb 2 pályaművet küldhet be. Az alkotások jpg, png, pdf vagy mp4 formátumban tölthetők fel a www.rakocziszovetseg.org oldalra. A fotó vagy videó készülhet telefonnal vagy bármilyen digitális eszközzel. A videó 2-10 perc hosszúságú lehet. A pályázaton való részvétel ingyenes.

Bővebb információ

A pályázatokat a témához való kapcsolódás, az ötletesség és a technika sajátosságainak alkalmazása alapján a szervezők és az általuk félkért zsűri, külső szakértők bírálják el. Fontos szempont, hogy minél több személy szerepeljen a videóban/képen, többletpont jár, ha közösségek, tanárok is szerepelnek a felvételeken.

Az 5 legjobb fotón is videóban szereplő fiataloknak Kárpát-medencei jutalomkirándulást ajándékozunk.

Az első három helyezett 2 kategóriában (fotó, videó) pénznyereményben részesül, melyet eletronikai eszközök (telefon, laptop, tablet, fényképezőgép, kamera, hangszóró és kiegészítők) vásárlására használhat fel, valamint részt vehet a jövő évi nyári táboraink valamelyikében.

A pályázó jelentkezésével beleegyezik abba, hogy a Rákóczi Szövetség közzéteszi és publikálja pályamunkáját.

A pályázattal kapcsolatban a [email protected] email címen állunk rendelkezésre.

Forrás: rakocziszovetseg.org