Visk hivatalosan is Paks testvérvárosa lett

Október 4-én ünnepélyes keretek között kétfős paksi küldöttség adta át Visken a Hajdú János polgármester kézjegyével ellátott testvérvárosi szerződést Szajkó Károlynak, Visk polgármesterének. A két település közti, 1995 óta tartó barátságot megerősítő dokumentum kapcsán Herczeg József külkapcsolatokért felelős tanácsnok elmondta: „Tizenkilenc év után végre eljutottunk oda, hogy ez a szerződés alá lett írva. Hosszú évek tartalmas munkája áll emögött.” A paksi delegációban Faller Dezső önkormányzati képviselő is jelen volt.
A két település nemcsak papíron testvérváros, hiszen évente 8-10 alkalommal találkoznak Visk és Paks polgárai. Paks város számos adománnyal is támogatta az elmúlt évek folyamán Visket. A tűzoltóságnak formaruhákat, a helyi focicsapatoknak új cipőket, valamint a viski magyar óvoda beindítására több millió forintot adományoztak. Számtalan kulturális esemény is zajlott a városok iskolái között az elmúlt években. Amint Herczeg József elmondta: „legfőképp a gyermekekre koncentrál ez a kapcsolat, akik sosem fogják elfelejteni, merre jártak, mit láttak és tapasztaltak a látogatások során.”
Szajkó Károly polgármester hangsúlyozta: „Nagy szeretettel vesszük át ezt a szerződést, hiszen megérett már nagyon régen, hogy beiktatásra kerüljön. Remélem, tovább mélyül a két város közti kapcsolat, s nemcsak a gyerekek és sport terén, hanem az élet más területein is.” A polgármester azt is hozzátette, hogy mindkét településen új testület áll fel a közeljövőben, de bízik benne, hogy a testvérvárosi kapcsolat folytatódik és mélyül majd a továbbiakban is.

Váradi Enikő
Kárpátalja.ma