karácsonyfa

Ön mikor szedi le a karácsonyfát?

Vízkeresztkor, a karácsonyi ünnepkör zárónapján Jézus három megjelenésére emlékezünk. A vízkereszti népszokások egyike volt, hogy elődeink ezen a napon szedték le a karácsonyfát, ami a karácsonyi ünnepkör végét és a farsangi mulatságok kezdetét szimbolizálta. Ön mikor szedi le a karácsonyfát?

Vízkereszt napja a 4. század elején kezdett a keresztények körében terjedni a háromkirályok (napkeleti bölcsek) látogatásának, Jézus születésének és keresztségének, valamint a kánai menyegzőnek az ünnepeként. A nyugati kereszténységben január 6. vízkereszt, a katolikus egyház egyik legfontosabb ünnepe.

A karácsonyi ünnepek zárónapja, ezután kezdődik a farsangi időszak.

A 19. század közepén terjedt el, hogy ha vízkereszt éjjelén még fent vannak a karácsonyfadíszek, akkor egész évben úgy kell maradniuk. A néphagyományok szerint korábban sem bonthatjuk le a fát, mert az balszerencsét hoz.

A vízkereszt ünnepéhez kötően a magyarság körében különböző népszokások alakultak ki, melyek közül ma már csak az él, hogy ekkor szokás leszedni a karácsonyfát. Bár sokan az ünnepi hangulatot addig őrzik, ameddig csak lehet, és ameddig bírja a fa, de vannak, akik már egy-két nappal karácsony után elteszik a díszeket.

Forrás: hirado.hu