Zán Fábián Sándor: a feltámadásba vetett hit a Szentlélek ajándéka

A feltámadásba vetett hit a Szentlélek ajándéka a világ kezdete óta az ember számára, és mi, újszövetségi nép Krisztus feltámadásában ezt beteljesedve látjuk.

„Az Úr akarata volt az, hogy betegség törje össze. De ha fel is áldozta magát jóvátételül, mégis meglátja utódait, sokáig él. Az Úr akarata célhoz jut vele. Lelki gyötrelmeitől megszabadulva látja őket, és megelégedett lesz. Igaz szolgám sokakat tesz igazzá ismeretével, és ő hordozza bűneiket. Ezért a nagyok között adok neki részt, a hatalmasokkal együtt részesül zsákmányban, hiszen önként ment a halálba, hagyta, hogy a bűnösök közé sorolják, pedig sokak vétkét vállalta magára, és közbenjárt a bűnösökért.” 

(Ézsaiás 53, 10–12)

Mi a hitvallásunk szerint azt valljuk, hogy a hitet megszerezni, örökölni, megvásárolni, kiérdemelni nem lehet, a hit a Szentlélek Isten ajándéka.

Jézus nem teljesítette volna az Atya akaratát, ha Ő leszáll a keresztről. Az igaz halt meg a nem igazakért, a bűnösökért, hogy nekünk életünk legyen. A feltámadásba vetett hit ott kezdődik, hogy valaki értem, aki halált érdemeltem, meghalt helyettem, hogy nekem életem legyen. Ez az alap, ha elhisszük Jézus messiási mivoltát, elhisszük azt, hogy Ő halt meg értem 2 000 évvel ezelőtt, hogy nekem bűnbocsánatban és örök életben, üdvösségben legyen részem.

Az élet útjára való lépés nélkül, az élet útján való haladás nélkül nem lehet az életbe érkezni, nem lehet a mennyországba érkezni. 

A mostani feltámadás ünnepén a Szentlélek ugyanannak a csodának a megajándékozásával teheti áldottá és igazivá ezt az ünnepet, ami ott, akkor a nagypénteki kereszten történt. Az ember egyszerűen csak lelki szemével látja a trón nélküli megfeszített, szenvedő Jézusban a Messiást, a Királyt, és a lélek által kapja meg azt, hogy Jézusnak lesz visszajövetele és lesz országa. A legnagyobb csoda az, hogy én hihetem, hogy nekem is üdvösségem, örök életem van.

Kedves Testvérem! Neked van-e már örök életed Jézus Krisztusban?

Áldott feltámadásünnepet kívánok minden kedves olvasónak!

Zán Fábián Sándor,

a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke

Forrás: karpataljalap.net

Nyitókép: reformatus.hu