Kopogtató: tartozás

Ha valakinek rögös, fájdalmas az útja, de erőn felül küzd, akiért ezrek szurkolnak, az nem halhat csak úgy meg. Kell lennie boldog befejezésnek. Lennie kellett volna.

Késéssel írok Dmitróról. Múlt héten még nem voltak meg a szavaim. Pedig soha nem találkoztam a kisfiúval. Ha szembejött volna velem az utcán, egész biztosan rámosolygok, ismerősként köszönök neki. Aztán persze a homlokomra csapnék látva az értetlenséget az arcán: szegénynek fogalma sincs róla, miért vigyorog rá ez a nő, mint a tejbetök.

Nagyszemű, koravén tekintetű gyermek, aki túl nehéz keresztet és túl kevés időt kapott.

Egy nagymama, aki mindent megtett azért, hogy életben tartsa az unokáját. A szörnyű diagnózist követően is talpon maradt. Megtapasztalta az emberi összefogás erejét. Reménnyel telve kísérte a gyermeket a messzi Indiába, ahol arculcsapásként érte a felismerés: hiába várnak a transzplantációra. Eltelik 15 hónap. Kétszer éleszti újra az unokáját. Harmadszor már nem sikerül visszahoznia az életbe. Az idős hölgy folyamatosan kongatta a vészharangot. Segítséget kért az ukrán vezetőktől, de csak üres biztatásokat kapott.

Szeretném, ha ezek a vezetők büszkén nézhetnének majd Dmitro nagymamájának szemébe, ha egyszer megállna előttük. Hogy az idős hölgy tekintete a hála könnyeitől ragyogjon, amiért megmentették az unokáját. S ne kelljen szégyenkezniük, amiért idegenben hagytak magára egy kisgyermeket, akinek segítséget ígértek – írtam tavaly az első újraélesztést követően. Most ezek a magas beosztású személyek reménykedhetnek abban, hogy soha nem kell majd Anna Paljokkal találkozniuk, mert megfizethetetlen, örök érvényű tartozásuk van az idős nő felé. Az egészségügyi minisztérium tavaly decemberre, majd idén februárra ígérte az indiai tárgyalásokat az ott veszteglő, transzplantációra váró ukrán állampolgárok műtétjeinek előmozdítása érdekében. Az utazás mindkét esetben elmaradt.

Virágvasárnap van. Dmitro nagymamája többször is írt, nyilatkozott unokája vallásosságáról. Minden bizonnyal ez a hit tartja a lelket a gyászolóban is és ad gyógyírt a sebeire. Segít elviselni számára az elviselhetetlent, amihez külső szemlélőként tehetetlenül csak sok erőt és kitartást kívánhatunk.

Még mindig úgy érzem, hogy hiányosak a szavak, de itt az ideje elbúcsúzni. A boldog feltámadás reményében nyugodj békében, Dmitro!

***
Dmitro Paljoknál 2017-ben kardiomiopátiát és szívelégtelenséget diagnosztizáltak. Sürgős szívátültetésre volt szüksége. A gyógyulására és rehabilitációra szükséges összeget Kárpátalja lakosai gyűjtötték össze. A műtét finanszírozását az ukrán állam vállalta magára. A kilencéves kisfiú több mint egy éve várt szívátültetésre Indiában. Március 27-én hunyt el.
India változtatott egészségügyi törvényein. Lassan két éve egyetlen szervátültetést sem hajtottak végre külföldi állampolgárokon, ennek ellenére küldenek az országba és hagyják ott vesztegelni a donorra várakozó betegeket.
Az elmúlt 15 hónap alatt Dmitrón kívül további két ukrajnai, négy oroszországi, egy kazahsztáni és egy grúz transzplantációra váró gyermek vesztette életét Indiában.

Pallagi Marianna
Kárpátalja.ma