Hagyományőrző újévköszöntő bál a főiskolán

Első alkalommal rendezett hagyományőrző újévköszöntő bált a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete (KMKSZ ISZ). Az eseménynek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola adott otthont január 18-án.

A rendezvény elején Jackanics Vaszja, a főiskola angol szakos hallgatója köszöntötte a vendégeket, és kiemelte azokat a támogatókat, akik nagy segítséget nyújtottak a bál lebonyolításában. Szó esett a KMKSZ ISZ újjászervezésének fontosságáról és céljairól. ,,Minden magyar felelős minden magyarért”– így foglalhatjuk össze röviden a szervezet célkitűzését. A szórakozás és a hagyományok ápolása mellett olyan gondolatokat igyekszenek ébreszteni a fiatalokban, amelyek közösségünk érdekeit szolgáló tettekre sarkallják őket.
A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Békésyné dr. Lukács Angéla, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzul asszonya, Babják Zoltán, Beregszász polgármestere, Soós Katalin, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének igazgatója, Dobsa István, a KMKSZ ISZ elnöke, dr. Molnár D. István, a KMKSZ Beregszászi Alapszervezetének elnöke, Horváth Zoltán, a KMKSZ ISZ gazdasági titkára, a KMKSZ ISZ Beregszászi Alapszervezetének elnöke, Bodor Dominik, a Rákóczi-főiskola Hallgatói Önkormányzatának elnöke.
Ezután Dobsa István, a KMKSZ ISZ elnöke tartotta meg nyitóbeszédét. Mint mondta, az elmúlt év igen nehéz esztendő volt az országra nézve, mégis tekintsünk azokra a dolgokra, melyek a magyar közösségünkre nézve sikeresek voltak. Kiemelte, hogy a magyar kormány jelentős segítséget nyújtott a kárpátaljai magyarságnak az elmúlt esztendőben, ami elősegíti a szülőföldön való maradást. Röviden ismertette a szervezet elmúlt évben elért eredményeit.

16215544_1207610699322184_108974825
Ezt követően Békésyné dr. Lukács Angéla konzul asszony köszöntötte az egybegyűlteket. Hangsúlyozta: fontos pillanat ez az este, hiszen a mindennapi rohanás mellett a magyar fiataloknak lehetőségük nyílik találkozni egymással és közösen szórakozni.
Horváth Zoltán ugyancsak szólt a jelenlévőkhöz. Ő a szervezet terveiről beszélt, azokról a programokról, melyek a következő időszakban várhatók. A többi közt ifjúsági horgászversenyt rendeznek május 27-én Beregszászban, amire az eddigiekben nem volt példa. Céljuk az, hogy minél több rendezvényt szervezzenek, hogy színesebbé tegyék az ifjúság életét.
A felszólalásokat követően rövid hagyományőrző előadás emelte az est hangulatát, majd a Két Kanál együttes szórakoztatta a fiatalokat.

Illyés István
Kárpátalja.ma