„Kárpát-medencei népénekgyűjtemény” – Könyvbemutató Miskolcon

A KÉSZ miskolci csoportja és a Vörösmarty Katolikus Általános Iskola közös szervezésében rendezték meg szeptember 22-én az iskola aulájában a „Kárpát-medencei népénekgyűjtemény” című kötet bemutatóját. Gróf Lajos beszámolóját olvashatják.

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége által kiadott énektár az öt magyar régió (Felvidék, Kárpátalja, Erdély, Délvidék és az anyaország) területén összegyűjtött zenei anyag színe-javát tartalmazza.

Alakszainé Oláh Annamária, a miskolci KÉSZ-csoport elnöke ajánlotta az érdeklődők figyelmébe a kötetet, majd Pásztor Pascal egri plébános beszélt a könyv keletkezésének körülményeiről, okairól és céljáról. Előtte azonban a közreműködő Mindszent téri templom énekkara és az iskola kórusa az Áldjon meg minket örök Atyaisten kezdetű éneket adta elő. Pásztor Pascal beszélt arról, hogy bár a trianoni határok miatt más-más országnak vagyunk állampolgárai, közösen tudunk Istenhez fordulni, többek között igen gazdag énekkincsünk segítségével. A magyar nép vallásos buzgóságából igen sok, nemcsak szövege miatt, hanem dallamában is sajátosan magyar ének született. A kötet célja az egység erősítése is, a közös ének és a közös imádságok által.

Ezután Keresztes Dénes, a KÉSZ elnökhelyettese tartott előadást. Mint mondta, a KÉSZ minden tevékenységét az evangélium tanúságtevő megélése jellemzi. A könyv bemutatásának is legfontosabb feladata az Isten magasztalása. Talán sokaknak furcsa, hogy egy keresztény civil szervezet könyvkiadásra szánja el magát. De a KÉSZ működésének egyik igen fontos, keresztény és nemzeti elhivatottságából fakadó feladata a magyar nemzet egységének szolgálata. A KÉSZ folyamatosan építette ki kapcsolatait más, a határainkon túl élő magyar keresztény szerveződésekkel. Nyilvánvalóvá vált, hogy vallási kultúránk és hagyományaink ápolásában is hiányosságok vannak. Kevéssé ismerjük az egyes régiókban keletkezett olyan vallási népénekeket, amelyek nem a liturgikus rendben előírt kötelező énekek, hanem vallási, közösségi összejöveteleken énekelt, a nép ajkán született és szájhagyomány útján terjedő népi imádságaink. Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy ezeket az énekeket össze kell gyűjteni és meg kell menteni egymás és a következő generációk számára. Egy beregszászi barátjuk, Bárdos István javasolta az énekek összegyűjtését és kiadását – így született meg ez a kötet.

Az előadást több ízben színesítette a kórusok éneke, akik a kötetben található énekek közül mutattak be néhányat. Az ismert énekszámok többségét a közönség együtt énekelte velük. A könyvbemutató után a kötetet ajándékba minden résztvevő megkapta.