Nyárbúcsúztató a nagycsaládosoknál

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületénél (KMNE) már hagyomány, hogy az ősz közeledtével nagyszabású nyárzáró programot szervezünk tagcsaládjaink számára. Idén augusztus 25-én a megszokott kovászói helyszínen tartottuk meg a nyárbúcsúztatót. Az összejövetel alkalmat adott arra, hogy a nagycsaládok megosszák egymással a nyári élményeiket, nem utolsósorban pedig jó kapcsolatteremtő programként szolgált.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Hajgató Tamás, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja, aki köszöntötte a résztvevőket. A református egyház képviseletében jelen volt Dávid Árpád mezőgecsei lelkész, aki az Úr áldását kérte a napra és minden nagycsaládosra.

Mielőtt elkezdődtek volna a programok, Török Dénes, az egyesület elnöke is üdvözölte az egybegyűlteket.
Idén is rengeteg színes program várta a gyerekeket. Gál Natália és Ferenci Attila, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színészei a Közlekedj okosan! című tanmesét mutatták be, melynek hatalmas sikere volt a gyerekek és a felnőttek körében egyaránt.

A nap során kicsik és nagyok megismerkedhettek a népi mesterségekkel, majd ki is próbálhatták azokat. Volt lézerharc és íjászat, valamint családi vetélkedőre is sor került. Egész nap rendelkezésre állt a közkedvelt trambulin és légvár.

Minden résztvevőt finom ebéddel vártunk, amelyet elnökségi tagunk, Birta János és családja készített el. Ezúton is köszönjük nekik a fáradozásukat!

A program megvalósulásáért köszönet illeti Magyarország Kormányát és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-t!

Gorzó Klaudia
A KMNE munkatársa