Terebesi Viktor matematikai emlékverseny

A hagyományokhoz híven a Beregszászi 4. Sz. Kossuth Lajos Középiskolában idén is megrendezésre került az iskola egykori pedagógusának, Terebesi Viktornak emléket állító matematikai emlékverseny. A 3–6. osztályos tanulók részvételével zajlott versenyre március 8-án került sor a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) szervezésében.

„A matematika a logikus gondolkodást segítő tantárgy” – hangsúlyozta megnyitóbeszédében Orosz Ildikó, a KMPSZ és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (KMF) elnöke, szólva arról, hogy aki tudja a matematikát, az nagyobb eséllyel tud felvételt nyerni a különböző tanintézményekbe. Példaként említette a Rákóczi- főiskolát, szólva arról, hogy idén a 9. osztályra épülő, ún. felsőfokú (molodsij szpecialiszt) szakképzést indítanak majd öt szakon, s ezek közül kettőnél – az alkalmazott matematikánál és a könyvelői szaknál – matematikából lesz majd a nyári felvételi vizsga.

A KMPSZ elnöke megemlékezett az emlékverseny névadójáról, Terebesi Viktorról is, akinek a keze alól matematikusok generációi nőttek ki, akik a későbbiekben becsülettel helyt álltak az életben is. „Kedves tanulók! Jó versenyzést és sikereket kívánok számotokra az életben, s kívánom, hogy idővel ti legyetek iskolátok Terebesi Viktorjai” – zárta szavait Orosz Ildikó.

Köszöntötte a jelenlévőket Kovács Erika, a Terebesi Viktor Emlékalapítvány elnöke is, majd Kulin Judit, a verseny zsűrielnöke ismertette a szabályokat. Mint mondta, ebben az évben a KMPSZ egységesítette a kritériumrendszert, ami azt jelenti, hogy minden megoldott feladat révén 20 pontot lehet szerezni. A tanulóknak másfél óra alatt öt feladatot kellett megoldaniuk, így maximálisan 100 pontot szerezhettek.

Berki Károly, a KMPSZ irodavezetője, a verseny koordinátora a terembeosztást ismertette, majd a kiosztott feladatlapokon megkezdődött a munka.

A helyezéseket lapunk következő számában közöljük.

F.Zs.
Kárpátalja hetilap