2015. december 30., szerda

[vc_row][vc_column width=”1/2″][bsf-info-box icon=”Defaults-heart” icon_size=”32″ icon_color=”#81d742″ icon_animation=”fadeIn” title=”Névnap” hover_effect=”style_3″]Dávid – héber eredetű; jelentése: kedvelt, szeretett; egyesítő.[/bsf-info-box][/vc_column][vc_column width=”1/2″][bsf-info-box icon=”Defaults-user” icon_size=”32″ icon_color=”#81d742″ title=”Idézet” hover_effect=”style_3″]

„Kívül, belül maradjon
Békében az ország;
A vásárra menőket
Sehol ki ne fosszák.
Béke legyen a háznál
És a szívredőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.”

Arany János

[/bsf-info-box][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_tabs interval=”0″][vc_tab title=”A nap aktualitása” tab_id=”1401028353-1-938469-a2e3″][vc_column_text]MAGYARORSZÁG KULTÚRTÖRTÉNETÉBŐL:

Kolozsváron megjelenik a Zsolták Könyvének teljes magyar fordítása Zsoltár címen Heltai Gábor tollából (1560).

Forrás: Magyarország kultúrtörténete napról napra, Honfoglalás Egyesület 2000.[/vc_column_text][/vc_tab][vc_tab title=”A nap igéje” tab_id=”1401028353-2-78469-a2e3″][vc_column_text]ELFOGADNI MÁSOKAT

„Fogadjátok be tehát egymást, ahogyan Krisztus is elfogadott minket az Isten dicsőségére.” (Róma 15:7)

Vannak emberek, akiket nehéz elfogadni. Talán rossz természetűek, önzők, kritizálók, bosszantók, elutasítóak, agresszívak és nagyképűek. Néha jól oda akarsz mondani neki, megadni, ami jár – és az távolról sem az elfogadás. A „fogadjátok be egymást” parancs kényelmetlen. Ha Pál itt megállt volna, kimagyarázhatnánk azzal, hogy nyilván a jó, értelmes, elfogadható emberekre gondolt. Csakhogy ő folytatja: „ahogyan Krisztus is elfogadott titeket.” Te jó, értelmes és elfogadható voltál? Nem, de Jézus elfogadott – minden hibáddal együtt – és még mindig elfogad! Azt mondod: „Valakinek helyre kellene már tennie ezeket az embereket! Meg kellene követelni, hogy rendesen viselkedjenek!” Úgy érted, ahogy Jézus is elvárta tőled, mielőtt elfogadott? A római keresztyének nehezen tudták elfogadni kevésbé érett testvéreiket, ezért intette őket Pál: „a hitben erőtlent fogadjátok be, de ne azért, hogy nézeteit bírálgassátok… hiszen az Isten befogadta őt” (Róma 14:1-3). Nem a mi dolgunk az emberek kioktatása, az elfogadásuk viszont igen. Isten arra hív minket, hogy elfogadjuk összekuszált életű, testies, ellenszenves, tévtanításokkal félrevezetett, szemmel láthatóan méltatlan embereket. Nem kell helyeselned viselkedésüket, nem kell kedvelned őket vagy egyetértened velük, de az elfogadásuk nem szabadon választható! Nincs elit, kiváltságos, beavatott csoport. Mind egy szinten vagyunk két okból: a bűnük miatt és a kereszt miatt! A zsidók és a nem-zsidók megvetették egymást, még a megváltás után is. Mindegyik a másiktól várta, hogy megváltozzon, és hozzá hasonlóvá váljon. De Pál nekilátott, hogy gyökerestől kiirtsa ezt a gondolkodást: „Mert Krisztus… a két nemzetséget eggyé tette… megbékéltette mindkettőt egy testben az Istennel, miután a kereszt által megölte az ellenségeskedést önmagában” (Efezus 2:14-16 NLT). A mi dolgunk az, hogy elfogadjuk az embereket – és hagyjuk a helyreigazítást Istenre!

A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az említett honlapon, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.[/vc_column_text][/vc_tab][vc_tab tab_id=”05a52131-18cb-28469-a2e3″ title=”A nap liturgiája”][vc_column_text]A Szent Család ünnepe

Keresztény értékek a családban (Lk 2,22-40)
a) Minden vallásban, társadalomban találhatók olyan szertartások, amelyek a gyermek születéséhez kapcsolódnak. Ez alól Izrael sem volt kivétel. Bár Lukács a gyermekségtörténet elbeszélésében összekapcsol két szertartást, amelyek a gyermek születésével voltak összefüggésben, és csak a tisztulásról beszél (22.v.), az elsőszülött bemutatása, vagy megszentelésének szertartása és az anya tisztulása két különböző szertartás volt. Az evangélista nem egyszerűen leírja a választott népénél található szertartásokat, amelyek a gyermek születéséhez kapcsolódtak, hanem Jézus messiási mivoltát és célját is hirdetni akarja. Mária és József tettében, Simeon énekében, és Anna tanúságtételében Lukács célja világosan megvalósult.
b) Általában nem volt előírás, hogy a gyermeket elvigyék a templomba, azonban Lukács céljának nagyon megfelelt Mária és József cselekedete, mert a kis Jézus bemutatása és Istennek szentelése így Sámuel prófétára emlékeztetett, akit ugyancsak Istennek ajánlottak szülei. Mind a két gyermek az Úr szolgálatában is maradt. (1Sámuel 1,11, vö.22-28) Lukács nem említi meg a gyermek kiváltásának árát Isten szolgálatából, de bemutatja a 12 éves Jézust a templomban, amikor Atyjának dolgai foglalják le. Lukács szándéka tehát világos, ha ez burkoltan jut is kifejezésre. Jézust úgy mutatja be, aki az Atyához tartozik, és mindig őt szolgálja. Lukács Malachiás jövendölésére is gondolhatott, amikor beszámol a kis Jézus templomba való bemutatásáról. „Csakhamar eljön templomába az Úr, akit ti kerestek.”(Mal 3,1) Dániel könyve pedig arról jövendöl, hogy a Messiás 70 évhét múlva (490 év) lesz az Úrnak szentelve a templomban. (Dán 9,21-24) Simeon személyében Izajás jövendölése teljesül. Őt Lukács úgy mutatja be, mint aki várja Izrael vigasztalását, azt a vigasztalást, amelyet Izajás szerint ( Iz 40,1; 49,13;51,12) a Messiás fog hozni népének. Most Simeon úgy fogadja a kis Jézust, mint népének vigaszát. A Szentlélek kiáradásáról is háromszor emlékezik meg, amely ugyancsak a messiási idők kísérője a próféták szerint. (Joel 3). Simeon éneke hitéről tanúskodik, aki hirdeti Isten üdvözítő tetteit. Anna prófétaasszony ugyancsak azt hirdeti, hogy Jézusban eljött Izrael népének vigasztalója.
c) A Szent Család otthonában jelen vannak a választott nép vallási törvényei. Bár tudják, Gyermekük a Messiás, akit a nép vágyakozó szívvel várt, ezeket a vallási előírásokat nem akarják megszegni. Különösen tanulságos, hogy a kis Jézust bemutatják Istennek és neki szentelik. A keresztény szülő tudja, hogy megszületett gyermekük Isten ajándéka. Csak úgy tekintik sajátjuknak, hogy tudják, Istennek köszönhetik. Isten úgy bízza a szülőkre gyermeküket, hogy emlékezteti őket, gyermekük is meghívott az örök életre. Ennek a tudatnak kell alakítania nevelését, amely a kis gyermek számára elsősorban a vallásos családi környezet jelenlétét jelenti. A vasárnapok, az egyházi év nagy ünnepei, karácsony, húsvét, pünkösd, ünnepek a keresztény családban is. Nem hiányozhatnak a közös imádságok, a szentírás, elsősorban az evangéliumok rendszeres olvasása sem. A kis gyermek érzelmi élete, lassan alakuló értéktudata így hangolódik fokozatosan a vallásos életre. A szülők figyelnek arra is, hogy amikor már jelentkeznek a gyermekben az igények, hogy meg is értse, amit hittel gyakorol, akkor lehetőség szerint ezeknek az igényeknek is igyekeznek megfelelni. Mindezt annak tudatában teszik a szülők, hogy tudják: gyermekük igazi boldogsága akkor valósul meg, ha élete Isten irányítása mellett alakul, és az örök élet boldogságában ér célba.
Karácsony örömét megélni a család közösségében.
Karácsony öröme él szívünkben. „Fel nagy örömre …” énekeltük az ünnepen. Az öröm akkor teljes, ha megosztható, ha közös az öröm, ha együtt tapasztalhatjuk meg az örömöket.
A közös öröm közösséget formál. Isten közösségbe alkotta az embert. A legegyszerűbb, és mégis sokszor a legnehezebb közösség a család. Ezért áll előttünk karácsonykor példaképül a Szent Család.
A család közös utat jelent. Együtt haladunk akkor is, ha a családban ki-ki végzi a maga dolgát. A vér szerinti család a legszorosabb kötelék. Biztos védelem, biztonság, otthon.
Tágabb értelemben is beszélünk családról. Egy-egy közösség, amely bensőséges kapcsolatot ápol, amely közös úton jár.
Az egyházközség is ilyen család. közös az utunk, közös a feladatunk, felelősek vagyunk egymásért.

bacskaplebania.hu[/vc_column_text][/vc_tab][/vc_tabs][/vc_column][/vc_row]