2017. január 7., szombat

[vc_row][vc_column width=”1/2″][bsf-info-box icon=”Defaults-heart” icon_size=”32″ icon_color=”#81d742″ icon_animation=”fadeIn” title=”Névnap” hover_effect=”style_3″]Attila – gót eredetű; jelentése: szeretett apánk.

Ramóna – germán-spanyol eredetű; jelentése: okos védelmező.[/bsf-info-box][/vc_column][vc_column width=”1/2″][bsf-info-box icon=”Defaults-user” icon_size=”32″ icon_color=”#81d742″ title=”Idézet” hover_effect=”style_3″]

„Ha az ember szeret, az azt jelenti, hogy a hatalmáról lemondott.”

Müller Péter

[/bsf-info-box][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_tabs interval=”0″][vc_tab title=”A nap aktualitása” tab_id=”1401028353-1-939ed3-70f3″][vc_column_text]EZEN A NAPON EMLÉKSZÜNK RÁ:

Gergely Károly (Halmi, 1837. jan. 8. – ?,?) Református lelkész, tanár, műfordító. Apja uradalmi tiszttartó volt az Ugocsa megyei Halmiban, majd fertősalmási birtokára költözött. 1856-tól Sárospatakon, majd Szatmáron tanult. 1862-ben végezte el a gimnáziumot. 1868-ban papi vizsgát tett és az Ugocsa megyei Tivadarban lett lelkész. 1873-ban a szatmárnémeti református főgimnáziumban a magyar, latin és görög nyelv tanára. 1877-től Debrecenben tanított. 1881-től Krassón, 1887-től Nagybányán volt lelkész. Egyháztörténeti művei, műfordításai különböző folyóiratokban jelentek meg.

Forrás: Keresztyén Balázs: Kárpátaljai Művelődéstörténeti Kislexikon (Hatodik Síp Alapítvány – Mandátum Kiadó, Budapest – Beregszász, 2001.)[/vc_column_text][/vc_tab][vc_tab title=”A nap igéje” tab_id=”1401028353-2-79ed3-70f3″][vc_column_text]LÉPJ BE A VÍZBE!

„Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm.” (Máté 3:17)

Amikor Jézus bemerítkezett, „íme, megnyílt a menny, … hang hallatszott a mennyből: »Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm.«” (Máté 3:16-17). Azon a napon, amikor Jézus belépett a Jordán folyóba, belépett Istennek az életre vonatkozó tervébe. Abban a vízben ott hemzsegett az emberiség sok-sok bűne. János tömegével merítette be ott a bűnbánó megtérőket; bűneik így jelképed értelemben belemosódtak Isten megbocsátásának tengerébe, ahogy a Jordán folyó belefolyik a Holt-tengerbe. Talán visszataszító számodra a gondolat, hogy Jézus belegázol a bűnbe, de azért tette ezt, hogy betöltse Isten célját: megváltson téged. Jézus pontosan ott volt, ahol Isten látni akarta, pontosan azt tette, amit Isten várt tőle. Ezért jelentette ki Atyja: „ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm.” Íme, a tanulság számodra: Isten akaratát tenni néha azt jelenti, hogy zűrzavaros helyzetekben és zavaros vizekbe lépünk be. De ha engedelmeskedsz Istennek, és azt teszed, amit mond, nem kell magadért felszólalnod, vagy magadért harcolnod. Isten parancsolni fog a helyzetet befolyásoló erőknek, hogy behódoljanak neked, tiszteljenek, hallgassanak rád, sőt, áldásodra legyenek. Nem kell kapálózva keresned a helyes választ, nem kell azon tűnődnöd, hogy valami jó-e számodra. Isten meg fogja adni a képességeket és rendelkezésedre bocsátja a forrásokat, melyekre szükséged van, mert ott vagy, ahol ő látni akar, azt teszed, amit elvár tőled. Ezért a mai ige számodra: „Lépj be a vízbe!”

A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az említett honlapon, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.[/vc_column_text][/vc_tab][vc_tab tab_id=”05a52131-18cb-29ed3-70f3″ title=”A nap liturgiája”][vc_column_text]LITURGIKUS NAPTÁR:

Vízkereszt (Urunk megjelenése)

A mai napon vízkereszt vasárnapja van, Urunk megjelenésének ünnepe. Ezen a napon illetve ehhez az ünnephez kapcsolódva végzi az Egyház a vízszentelés szertartását, és a házszenteléseket. Urunk megjelenését ünnepeljük. Már egyszer megünnepeltük karácsonykor, de akkor az ő rejtett megjelenését a betlehemi istálló magányában, ahol csak a pásztorok ésbölcsek látogatása, s ahogyan ők megtalálták értelmükkel és hitükkel Jézus Krisztust, úgy velük együtt mi is megtaláljuk, és meghívjuk otthonukba a házszenteléskor, hogy maradjon velünk egész évben. De vajon eddig meghívtuk-e már igazából lelkünk otthonába Jézust, számítottunk-e rá mindenben, vagy csak akkor folyamodtunk hozzá, mikor baj ért bennünket, s amikor ő kért tőlünk valamit Egyháza által, akkor csak megtűrt személy volt életünkben, akinek szavait nem kell komolyan venni.
Ezekkel a gondolatokkal vizsgáljuk meg lelkiismeretünket…

Urunk megjelenése, a vízkereszt, tulajdonképpen egy második karácsony az Egyház életében. A keleti egyházakban ezt az ünnepet nagyobb hangsúllyal ünneplik meg, mint a karácsonyt. Ahogyan a bevezetőben említettem karácsonykor közénk jön az Isten fia, a Messiás, de rejtve marad, csak az egyszerű pásztornépnek tárulkozik fel, csak ők ismerik fel benne a Megváltót. A mai ünnep azt akarja kifejezni, hogy Jézus megmutatkozik a népek előtt, mert a napkeleti bölcsek a föld népeit jelképezik. A napkeleti bölcsek személyében az egész földkerekség hódol az Úr előtt, aki közénk jött, megtestesült, Megváltónkká lett, hogy megszabadítson bennünket a bűn rabságából. Jézus most már nemcsak a zsidóknak mutatkozik meg, hanem minden népnek, minden pogány népnek. Ezzel is mintegy jelezve előre küldetését. Mert eredetileg Jézus a Izrael házának elveszett juhaihoz jött, csak feltámadása után küldi apostolait az egész földkerekségre, hogy hirdessék az evangéliumot.

Kik ezek a bölcsek, mágusok, akiket a népi hagyomány a három királyok – Gáspár, Menyhért, Boldizsár – alakjával színesített. Mert ha megfigyeltük az evangéliumot, akkor észrevehettük, hogy abban nem királyokról, hanem bölcsekről van szó és számuk sincs meghatározva, hogy pont hárman lettek volna. Az is meglehet, hogy többen voltak, de nem ez a lényeg. Ezek a bölcsek minden valószínűség szerint mezopotámiai csillagászok voltak. Mezopotámiában pedig az ókorban igencsak magas fokon, művelték a csillagászat tudományát a korhoz képest. Tehát tudós emberek ők, akik a csillagok járását tanulmányozták. Ezért mondhatták: Láttuk csillagát keleten.

De miféle csillag ez, ez a betlehemi csillag, melyet láttak a bölcsek, s komoly dolgokat olvastak ki belőle? Mert bizony az elmúlt évszázadok során, az úgynevezett felvilágosodás óta kétségbe vonták ennek a csillagnak a létét, sőt egyáltalán azt, hogy a keleti bölcsek léteztek. Azt mondták a bölcsek történetére, hogy kitalálás, mese az egész. Az emberi okoskodás elhamarkodott állítását azonban romba döntötték az elmúlt évtizedek kutatásai, melyet nem akarok most részletesen ismertetni. A lényege ezeknek a kutatásoknak, hogy megtörtént a bölcsek látogatása Jézusnál – ha nem is hajszálpontosan úgy, mint ahogyan azt az evangéliumban hallottuk -, és létezett a betlehemi csillag.

A bölcsek hazájukban az eget kémlelve fölfedezték ezt az új csillagot, melyből azt olvasták ki, hogy a zsidók országában új hatalmas király született. Útra keltek, hogy tiszteletüket és hódolatukat tegyék le az új király előtt. Így jutnak el Jeruzsálembe a zsidók országának fővárosába és ott, a fővárosban keresték ezt az új királyt. Persze mint királyt hol kereshették volna máshol, mint a királyi palotában. Eddig az emberi tudás dolga. Értelmükkel, tudásukkal kiolvassák az új csillagból az új uralkodó megszületését és természetes emberi gondolkodás szerint Jeruzsálemben, a királyi palotában keresik ezt az új királyt.

Ami ezután történik már Isten kegyelmének és a hitnek a dolga. Mert megkapják a választ: Betlehemben kell keresniük. Betlehemben, ebben a kicsiny, mondhatni Isten háta mögötti faluban. A bölcsek pedig szó nélkül útra kelnek és elmennek Betlehembe. Csillagjukat követve megtalálják a jászolban fekvő gyermeket és leborulva imádják.

Ehhez már hit kell, hogy a fényes Jeruzsálemet feladják erre a kicsiny Betlehemre. Hogy a fényes palotát elfelejtsék és le tudjanak borulni a jászolban fekvő előtt. Ehhez már hit kell, hogy felismerjék ebben a gyermekben a királyt.

A bölcsek története mutatja: az értelem, a tudomány és a hit nem zárja ki egymást, hanem egymásra épít. Pedig hányszor kétségbe vonták már egész napjainkig az, hogy az az ember aki „felvilágosult”, az hívő nem lehet, mert a tudományos gondolkodás kizárja a hitet. A vallás csak a nép ópiuma, kábítószere, hogy a mindennapi gondok megoldása elől elmeneküljön.

Ha ugyan ma már nem is így mondják, hogy a vallás a nép ópiuma, de megpróbálnak belőle valami kulturális értéket csinálni. mert az anyagelvű felfogás teljesen átjárta gondolkodásunkat. csak azt hiszem el, amit látok, amit megtapasztalok. Mivel Istent nem látta senki, ezért nem is létezik.

Akik így gondolkodnak megfeledkeznek arról, hogy mennyi mindent nem látunk és nem tapasztalunk és mégis elhisszük, hogy van. Mert például látunk egy csokor virágot. Látjuk a csokrot, meg is foghatjuk, tehát van. Hallgatjuk a zenét. Halljuk a hangot, nem látjuk, nem tudjuk megfogni, mégis elhisszük, hogy vannak hanghullámok. Tudjuk jól, hogy manapság a levegő tele van rádióhullámokkal – a különböző rádióadók adásai, a műholdas tévécsatornák adásai itt vannak a levegőben. Nem látjuk, nem tudjuk megfogni, nem halljuk, mégis elhisszük hogy itt vannak. Ahhoz, hogy a rádió vagy televízióadást láthassuk, hallhassuk, szükség van egy készülékre: egy antennára, egy rádióra, egy televízióra.

Ugyanígy az istenhit is. Istent nem látjuk, nem halljuk, nem tudjuk megtapasztalni. Ahhoz, hogy megtapasztaljuk azt, hogy ő van szükség vagy a hitre, erre az érzékeny műszerre bennünk, lelkünk mélyén, melyet oly könnyen tönkre lehet tenni. Vigyázzunk erre a kis műszerre lelkünk mélyén, hogy mindig megmaradjon hitünk. Hallgassunk oda rá néha a lélek csendjében a világ zaja közepette, hogy soha ne feledjük el: létezik Isten.

De hol itt az értelem szerepe a hitben? Valahol ott, ahol az ember értelmével alkotja meg a televíziót és a rádiót, amivel meg tudja fogni a közöttünk cikázó rádióhullámokat, úgy értelmünk segít abban, hogy a hitünkkel megtaláljuk az Istent.

Erre tanít bennünket a mai ünnep, hogy értelmünk segítségünkre van abban, hogy megtaláljuk vele az Isten, mint ahogy a napkeleti bölcsek is értelmük segítségével indultak el a hosszú úton megtalálni a Messiáskirályt. De ahogyan a bölcsek esetében Jeruzsálem után a hit vezette őket a jászolban fekvő Isten Fiához, úgy nekünk sem szabad elfelejteni: pusztán értelmünkkel sosem találjuk meg Istent. Egy bizonyos pont után az értelemnek át kell adni a helyét a hit számára. Mert ha a bölcsek is pusztán értelmünkre hallgattak volna, akkor Jeruzsálem után visszatérhettek volna dolgavégezetlenül hazájukba.

De ha értelmünk segítségével a hit által megtaláljuk is az Istent, az még nem elég. Ebben is példát mutatnak a napkeleti bölcsek: leborulnak Jézus előtt, aranyat, tömjént, s mirhát ajándékozva nekik.

Boruljunk le mi is velük együtt ezen a szent ünnepen, s tegyük oda lélekben mi is az aranyat, a tömjént és a mirhát. Az aranyat, mely a királyoknak jár ki, s ezzel elismerjük Jézust lelkünk királyának, akinek parancsaira hallgatunk. Tömjént, ami az Istennek jár ki, s elismerve ezzel Jézust Istenünknek. Mirhát, mely az áldozatnak jár ki, s elismerve ezzel Jézust az Isten Bárányának, aki elveszi a világ bűneit, ami bűneinket, aki a mi megváltónk lett.

Ezt az igazi hódolatot vigyük otthonunkba. És ha otthonunkban valóban helyet adunk az Istennek, akkor béke, az igazi lelki béke száll otthonunkra.

bacskaplebania.hu

 

[/vc_column_text][/vc_tab][/vc_tabs][/vc_column][/vc_row]