Kezdőlap » Kalendárium » 2017. március 19., vasárnap
Kabos Gyula
Kabos Gyula

2017. március 19., vasárnap

Névnap

József – héber eredetű; jelentése: Jahve + gyarapítson.

Bánk – a Bán magyar méltóságnév -k kicsinyítőképzős származéka.

Idézet

„Csak azok alkalmasak az életre, akik nem félnek a haláltól, és senki sem kész még a halálra, aki nem tett meg mindent, hogy élvezze az életet. Mind az élet, mind a halál egyaránt részei annak a nagy élménynek, amelyet földi létünk jelent.”

Theodore Roosevelt

 

NÉPI KALENDÁRIUM:

József napja

A három egymást követő jeles nap egyike (Sándor, József, Benedek). Ezen a napon is érvényes a közismert időjárási mondóka: „Sándor, József, Benedek, zsákban hozzák a meleget!”

A hagyomány szerint a madarak megszólalnak József napján. Ezen a napon érkeznek a fecskék, s ilyenkor mondogatták a gyerekek: „Fecskét látok, szeplőt hányok!”

Forrás: Magyar néprajz VII., Akadémia Kiadó, Budapest, 1990.

EZEN A NAPON EMLÉKSZÜNK RÁ:

Bay György (Surány, 1792. márc. 19. – Pest, 1849. június 11.). Költő, politikus. Sárospatakon tanult. 1815-ben belépett a bécsi magyar testőrségbe. Bécsben került kapcsolatba Kisfaludy Károllyal. 1816-tól Bereg megyei táblabíró, 1825-től főszolgabíró, 1832-től 1841-ig első alispán. 1841 és 1849 között Pesten alországbíró, alnádor és hétszemélynök. Közelebbi viszonyba került Kazinczy Ferenccel, akivel levelezett is. 1818-1823-ból Kazinczynak kilenc hozzá írott levele maradt fenn. Szoros barátságban volt Kölcseyvel is.

Versei, versfordításai a Hébében (1822-23), a Felső-Magyarországi Minervában (1827) jelentek meg.

Forrás: Keresztyén Balázs: Kárpátaljai Művelődéstörténeti Kislexikon (Hatodik Síp Alapítvány – Mandátum Kiadó, Budapest – Beregszász, 2001.)

 MAGYARORSZÁG KULTÚRTÖRTÉNETÉBŐL:

Kabos Gyula színész (1887) a hazai társalgási vígjátékok legvirtuózabb alakja volt, a pesti kispolgárt nála meggyőzőbben, hitelesebben kevesen ábrázolták.

Forrás: Magyarország kultúrtörténete napról napra, Honfoglalás Egyesület 2000.

 

MIT TEGYÜNK KRÍZISHELYZETBEN? (3)

„… végül elveszett megmenekülésünk minden reménye.” (Apostolok cselekedetei 27:20)

Ne ess kétségbe! „Mivel pedig sem a nap, sem a csillagok nem látszottak több napon át, és erős vihar tombolt, végül elveszett megmenekülésünk minden reménye” (ApCsel 27:20). Amit legutoljára kidobtunk a fedélzetről, ha krízissel nézünk szembe: a remény. Márpedig, ha azt eldobjuk, akkor lényegében végünk van. Valami olyan problémával küszködsz, ami újra meg újra támad? Odáig jutottál, hogy a dolgokat Isten irányítja. Elfelejtették, hogy Istennek terve van. És azt is elfelejtették, hogy ő tud reményt önteni a teljesen reménytelen helyzetbe is. Amikor a Biblia reményről beszél, nem szerencsére, esélyre vagy véletlenre gondol. Nem, a remény összpontosított hit! „Legyetek erősek és bátor szívűek mind, akik az Úrban reménykedtek!” (Zsoltárok 31:25). „De az Úr szeme ügyel az istenfélőkre, akik szeretetében bíznak. Megmenti őket a haláltól, éhínség idején is megtartja életüket. Lelkünk az Urat várja, ő a mi segítségünk és pajzsunk. Benne van szívünk öröme, mert szent nevében bízunk.” (Zsoltárok 33:18-21). „Miért csüggedsz el, lelkem, miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok neki, szabadító Istenemnek!” (Zsoltárok 42:12). „Mert amit korábban megírtak, a mi tanításunkra írták meg, hogy az Írásokból türelmet és vigasztalást merítve reménykedjünk” (Róma 15:4). A mai ige tehát számodra ez: Ne ess kétségbe, bízz Istenben!

A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az említett honlapon, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.

Szent József, a Boldogságos Szűz Mária Jegyese ünnepe

Úton a Nagyhét felé a liturgiában Szent Józseffel találkozunk, akiről viszonylag keveset tudunk. A Jézus gyermekségéről szóló evangéliumi részekből kiderül, hogy igaz ember volt és hallgatott az angyalok által hozott isteni üzenetekre. Mária jegyese volt, aki gondoskodott Jézusról és anyjáról. Aggodalmai és félelmei ellenére Isten utasítására magához veszi Máriát, és vele együtt Jézust is befogadja életébe. Nekünk is ilyen természetes egyszerűséggel kellene mindig magunkba fogadni Jézust. Nem kell tartanunk a vele való találkozástól, mert nem elítélni jön, hanem abban segít az Úr, hogy az igazzá válás biztos útján járjunk.

Egy hozzászólás

  1. Patricia Pidskalny

    I got a Hungarian calendar with recipes in it from Hungary. I really like it

Szólj hozzá!

Read previous post:
124824
Ukrán nacionalisták a “nemzetek Európáját” éltető fekete ruhás felvonulást tartottak Ungváron

A "nemzetek Európája" mellett és a liberalizmus ellen tartottak fekete ruhás felvonulást Kárpát-Ukrajna kikiáltásának 78. évfordulója alkalmából kárpátaljai ukrán nacionalisták...

Close